11. rész

         11.rész

Miután Harry betessékelt az Audiba, a rövidke utazást követően megállt, kipattant az autóból és udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Egy kisebb erdő szélén voltunk. Továbbra sem értettem, mi a célja, de nagyon reméltem, hogy számomra nem lesz megerőltető. 
Ráterelt egy ösvényre, ami az erdőbe vezetett. Rövidke sétálás után egy apró tisztáson találtam magunkat. Harry leült egy terebélyes, öreg tölgyfa árnyékába, és maga mellé húzott.
- Ha bármi problémád van vagy feszültséget akarsz levezetni, csak idejössz, és egy csapásra elmúlik. - magyarázta kis kiruccanásunk okát.
- Harry… ez gyönyörű. Köszönöm, hogy megmutattad - alig bírtam betelni a hely látványával. A szabálytalan kör alakú kis területet kisebb-nagyobb fák szegélyezték, s elszórva bokrok és különböző színekben pompázó vadvirágok tarkították. Lepkék kergették egymást a levegőben, amíg én csukott szemmel hallgattam a daloló madarakat. Bármennyire is nehezemre esett az idilli csöndet és nyugalmat megtörni, kénytelen voltam.
- Sajnálom, de szombaton találkozunk utoljára. Többször nem lehet. 
Eddig oly nyugodt arca meglepettséget és hitetlenkedést tükrözött. 
- Lora, ne csináld ezt! Ugye, nem Liam miatt? - kérdezte továbbra is hitetlenkedve. 
- Harry, meg kell értened. Ő gyűlöl engem. Rám se bír nézni. - próbáltam győzködni, de ő hajthatatlan volt. 
- Oké, beszélek Liam-mel. Talán rám jobban hallgat.
- Nem, Harry. Nem beszélhetsz vele. Azt fogja hinni, én kértelek rá, de erre nincs szükségem. Nekem kell megoldanom, én beszélek vele.
- Rendben. Visszamegyünk? - a határozatlanságom valószínűleg az arcomra volt írva, mert rögtön utána közölte, hogy Liam randin van Danielle-lel. 
- Akkor menjünk. Majd holnap beszélek vele, addig talán át tudom gondolni, mit akarok modnani. 
Lelki szemeim előtt ott lebegett egy reggeli kiadós vita a kemoterápia előtti fél órában. Liam nem tudja, hogy beteg vagyok, még előtte megszakítottuk a kapcsolatot. Szóval ő most kedvére szekál, tekintet nélkül arra, hogy nem vagyok egészséges. De talán megérdemlem. Nem mintha hibáztatnám azért, hogy nem tud a betegségemről. Sőt...
***
Alighogy beléptünk az ajtón, Megan már a nyakamban lógott, majd húzott a kanapé felé meccset nézni. Liamet valóban nem láttam itt. A szófán csak ketten ültek.
- Öhm… még nem igazán sikerült bemutatkoznunk egymásnak. Lora vagyok.
- Niall - mondta a szőke két marék popcorn között, míg kézfogásra nyújtott kezemre könnyed csókot lehelt. 
- Louis - intett a barna hajú srác éppen csak rám pillantva.
Egész nap nem ittam semmit, s ha ezt nem pótlom sürgősen, elájulok a fiúk nappalijában. Annak pedig kórház lenne a vége és muszáj lenne még egy pár emberrel megosztanom azt, amit már így is sokan tudnak. Megkértem Megant, hogy vezessen a konyhába, ám Niall a következő pillanatban egy „Majd én!” kiáltással már talpon is volt. A helyiségbe érve töltött nekem egy pohár vizet, és amíg én azt kortyolgattam, ő komoran szólásra nyitotta a száját. Bár nem tudtam, mit kíván mondani, éreztem, hogy nem akarom hallani. De mielőtt megállíthattam volna, ő minden egyéb nélkül belekezdett.- Mondanom kell valamit. Harryről…