6. rész

Mire kiértem a kertből leesett, hogy fogalmam sincs hol vagyok. Éppen indultam volna körülnézni, mikor iszonyatos fájdalom hasított a fejembe. A gondolataim kuszák lettek és a látásom is elmosódott. Mielőtt minden elsötétedett volna egy kéz rántott vissza a jelenbe. A szemeim kipattantak de így is csak egy hamis képet mutattak a külvilágról. Csupán foltokat láttam. Minden igyekezet ellenére végül elnyelt a sötétség.
-
Az első dolog amit megpillantottam az a repedezett plafon volt. Mire pár másodperc múlva elért az agyamig mi történt, villámsebességgel ültem fel az idegen ágyon. Egy kedves mosolyú néni állt előttem.
-Gondolom nem érted mi történt – szólalt meg nyugodtan – mikor elájultál a lányom meglátott és elhozott hozzám. Adtam néhány gyógyszert és így egész hamar felébredtél.
-Köszönöm – mosolyodtam el hálásan.
-Majdnem elfelejtettem... Ne aggódj értesítettük a szüleidet, legalábbis azokat akik a telefonodba be voltak írva.
-Én... nem is tudom hogyan háláljam meg, amit értem tett... - szólaltam meg – esetleg megköszönhetném a lányának is?
-Sajnos most nincs itthon, de átadom neki – mosolygott rám.
-Rendben... mennyi ideig voltam ájult?- kérdeztem rá.
-Nem sok ideig. 10 percig maximum.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nem éreztem már olyan kényelmetlenül magamat, mint mikor azt hittem több napig eszméletlenül feküdtem egy vadidegen házában.
-Mikor érnek ide a szüleim?
-Lehet, hogy már itt is vannak. Ki kísérjelek?
-Nem, de köszönök mindent – öleltem meg a nénit búcsúzóul.
Szó szerint kirontottam a házból, és szememmel pásztázni kezdtem a területet. Mikor megpillantottam az ismerős autót, nem bírtam megállni, hogy oda ne rohanjak. Mire odaértem kinyitódott az ajtó és a szüleim aggódó arcaival néztem szembe.
-Minden rendben? -jöttek oda hozzám egyszerre. Válasz helyett csak megöleltem őket.
Ők is tudták, hogy ez többet mond minden szónál.
-Nem lesz semmi baj- puszilta meg apa a fejemet. Szipogva bólintottam és beszálltam az autóba. .Mivel az út hossz út volt -mert hát London nagy város- gondolkodóba estem...A múlt éjszakáról töprengtem. Most akkor ennyi volt? Akkor csak egy piás csaj vagyok neki a sok közül? Vagy egyáltalán meg fog keresni? Egyáltalán miért keresne meg? Semmi értelme nincs, hiszen ő híres! Villámcsapásként ért a felismerés. Mi van ha paparazzik voltak a házánál? És ha lekaptak minket? Magam előtt láttam a lapcímeket: „Harry Styles egy részeg lánnyal töltötte az éjszakát” és alatta a rólunk készült lesifotó. Elborzadtam a gondolatra, hogy mi történne ha a szüleim megtudnák mi történt. Máris magamon éreztem a vádló tekinteteket.
-Szóóóval... Hol voltál éjszaka? - kérdezett rá anya, mintha megérezte volna min gondolkodom.
-Ömm.. Egy barátnál. - mosolyodtam el kényszeredetten.
-Annak a barátnak van neve is?- sandított rám apa a visszapillantó tükörből.
-Nincs- vágtam rá gyorsan. A szüleim jelentőségteljesen összenéztek, de nem kérdeztek többet.
-Megérkeztünk – parkoltunk le pár perc múlva a házunk előtt. Kipattantam az autóból és az ajtó felé vettem az irányt.
-Lora! – kiáltott apa utánam. Megfordultam és kérdőn néztem rá.
-Anyáddal csak azt szerettük volna mondani , hogy mi bízunk benned, csak nem szeretnénk ha bajod esne. - karolta át mosolyogva anyát.
-Tudom... és köszönöm! - mosolyogtam rájuk. Miután az idilli család jelenetnek vége szakadt bevánszorogtam a szobámba és lehuppantam az ágyamra. Kezembe vettem a laptopomat és rákerestem a Harryről szóló botrányokra és cikkekre. Szerencsére egyik sem a napokból származott. Hirtelen ötlettől vezérelve rákerestem olyan képekre amelyeken sapkában van. Megrökönyödésemre tömérdek napon viselt. Abban pillanatban, hogy dühösen lecsaptam a laptopom tetejét, megcsörrent a telefonom. Kikaptam a táskámból és a hívófélre néztem. Ismeretlen szám. Elég ritkán hívogatnak ilyenek, szóval felvettem.
-Halló?
-Lora?
-Harry?!! - kerekedtek el a szemeim.

Az emberek nem azért sírnak mert gyengék - azért sirnak mert túl hosszú ideig voltak erősek

 

Reni&Kingu :)