- …és összetették őket, és One Direction a nevük. Hallottam már róluk. Tegnap a barátnőm mutatott róluk egy képet. Nem tudom, mit van úgy oda értük mindenki. Cipruson még csak a létezésükről sem tudnak.
Miután újdonsült barátnőmet tíz percen keresztül győzködöm az igazamról -ennyi idő kellett ahhoz, hogy az imádott tinibálványok másországbeli ismeretlengésének hírét teljesen befogadja- megegyezünk, hogy szombaton kilenckor együtt indulunk tőlünk a buliba.
***
Az elmúlt két napot nyugiban töltöttem, mert bár a mozizás és éjjeli ébrenlét nem túl pörgős programok, nem szabad megerőltetnem magam. Az életem múlik rajta. Egy rossz döntés, vagy a kelleténél egy kicsivel kevesebb figyelem, és máris közelebb kerülök a halálhoz. Többnyire anyának segítettem és sorozatot néztem; a Született feleségek-et. Lynette a kedvenc szereplőm. Szeretem, ahogy megbirkózik a gyermekei által gerjesztett problémákkal; ahogy közben a munkájában is sikereket ér el; de legfőképpen azt, hogy legyőzi a leukémiát. Tisztában vagyok vele, hogy ez csak kitaláció –bár a színésznő valóban ebben a betegségben szenvedett és túl is élte- de erőt ad. Már csak azért se fogok belehalni. Ez egy hülyeség. Hányan túlélték már? Megint ezeken a dolgokon rágódva készülődök a bulira. Anya nagy nehezen elengedett, de csak, ha nem maradok sokáig. Azt mondta, ők korán lefekszenek, viszont reggel nagyon szívesen, meghallgatják a beszámolómat.
Ujjammal idegesen dobolok a lábamon míg Megant várom. Valószínűleg mindenki ismer majd ott mindenkit, csak én lógok ki a sorból. Megint. Utáltam, hogy mindig én vagyok a más, mintha… mintha valami selejt lennék. Mikor megszólal a csengő, félelemmel vegyes boldogsággal indulok a bejárat felé. Nem először adok hálát magamban a szüleimnek amiért az ajtó belsejére szereltek egy nagy tükröt. Megint ennek köszönhetem, hogy elmenetel előtt még egyszer utoljára ellenőrizhettem, hogy nézek ki. Míg koktélruhám felsőrésze félvállas, alsó fele testemhez simul, kelleténél kicsit jobban kiemelve ezzel a nem éppen tökéletes alakomat. Általam is gyönyörűnek vélt hátközépig érő hajam hullámosan omlik le hátamra. Talán a hajam az egyetlen amit igazán kedvelek magamon. Annak ellenére, hogy valójában nem is az enyém. Egy egyszerű paróka, mégis annyira hasonlít arra a dús hajkoronára, -ami egykor az enyém volt- , hogy néha már-már elhiszem miatta, hogy nincs semmi bajom. Laza sminkem épphogy csak változtat valamit arcom eredeti kinézetén. Egy-két apró pattanást eltüntet, szempilláimat kiemeli, s ezzel a felsorolásnak vége is. Nem vagyok a sok smink híve. Nem úgy mint manapság minden második lány, akiken több a smink, mint a ruha.
Kinyitom az ajtót, s ott áll velem szemben Megan teljes életnagyságában és gyönyörűségében. Pánt nélküli fodrokban végződő tengerkék kisruhája tökéletesen passzol a szőke -most éppen göndör- hajához. Miután végigmérjük és elismerésünkről biztosítjuk egymást, beszállunk a taxiba. Alig tíz percnyi csendes utazás után egy meglehetősen nagy ház-kis híján palota- előtt parkol le a sofőr. A ház lakosai jómódjukat éppúgy feltűnően hirdetik, mint jelenlegi jókedvüket. Valójában csodálom, hogy otthon nem hallottam a zenét. A biztonsági őrök megkeresik a nevünket a listán, aztán beengednek. A teraszra érve láthatom, hogy három bandatag már a színpadként szuperáló emelvényen áll és a mikrofonállványokat tekergetik. Heidi családja gazdagabb, mint azt első ránézésre gondoltam. Ennek a bulinak és a srácok fellépésének a finanszírozása meg se kottyan nekik.
A kétszárnyú bejárati ajtó egy az átlagnál háromszor nagyobb előszobába nyílik, melyen áthaladva egy ugyancsak méretes konyhában találjuk magunkat. A konyhapulton szendvicsek és rágcsálnivalók sokasága kapott helyet, a sarokban pedig egy bárpult mögül mosolyog három srác alkoholt osztogatva és koktélokat keverve.
Megan átvesz egyiküktől kettőt és átnyújtja nekem az egyiket, aztán visszamegyünk a teraszra. Épp mikor kiérünk a szabadba, a One Direction tagjai mind felsétálnak a rögtönzött színpadra, a lejátszóról játszott zenét valaki leállítja, s lányok-fiúk egyaránt meglepően csöndesen hallgatták a göndör hajú folyton mosolygós tag köszöntőbeszédét, mely szerint mind örülnek, hogy itt léphetnek fel. Ezután elkezdenek egy tempós dalt, aminek -feltételezem- What makes you beautiful a címe.
Már csak azért is gondolom így, mert erősen azt a témát pedzegeti, hogy mi teszi gyönyörűvé hallgatóját. Igaz, kicsit szkeptikusan állok hozzá a bandához, de ennek a dalnak a szövege akkor sem tetszik. Ellenben a dallama kiváló, a srácok hangja úgyszintén. Talán a göndörhajúnak a legjobb mind közül. Így, hogy jobban megnézem őket, azt tudnám mondani, a szőke igazán jóképű is. Újabb három szám eléneklése után szünetet tartanak. Ketten odajönnek hozzánk.
- Szia, Megan. – köszönti barátnőmet a göndör, míg elvesz egyet a mellettünk lévő asztalon található pezsgőspoharak közül. – Bemutatod a barátnődet?
- Hű, de rámenősek vagyunk. Ágyba vinni nem akarod? - cukkolja Megan.
- Ami azt illeti, szerintem akarná. – szólal meg nevetve a Harry mellett álló húszéves-forma fiú. Megan válasz helyett inkább bemutat minket egymásnak, aztán sürgős dolgára hivatkozva magunkra hagy. Enyhén átlátszó a próbálkozása, de annál hatékonyabb.
- Mért gondolom, hogy most ismertél meg minket? – kérdezi Harry folyamatosan mosolyogva.
- Ne haragudj, de ezt még egy hülye is kitalálta volna, elvégre nincs két perce, hogy bemutattak minket egymásnak – nézek rá értetlenül, mire belőlük kitör a nevetés.
- Úgy érti, a One Direction-t, a zenénket. – segít ki Louis mindkettőnket.
- Ja, hogy úgy. Miből veszitek?
- Harry? - hárít Louis, mivel valójában övé volt az észrevétel.
- Várjál, éppen azon gondolkozom, találkoztam-e már valaha olyan szigorú tekintettek, mint amilyet Lorától láthattam. Eleinte szándékosan nem élvezte a koncertet. Aztán két perc múlva kicsit engedett. Sőt, büszkén jelenthetem, a szám végére már mosolygott is. Nem tudom biztosan megmondani, de vagy Zayn, vagy Niall tetszik neki. Valamilyen rejtélyes oknál fogva többet nézett arra, mint felénk. – fejti ki hosszan a választ, mely akaratom ellenére is mosolyogásra késztet.
Kicsit még beszélgetünk, érintünk egy-két semleges témát, aztán továbbállnak, hogy mással is tudjanak beszélgetni. Pár perccel később ketten együtt visszasétálnak az emelvényre. Amint a többiek is visszatérnek a közönség soraiból, ismét éneklésbe kezdenek. Immáron kevésbé stabilan, mint a szünet előtt. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ötük közül nem csak Harry és Louis élvezték ki a party adta lehetőségeket, mely a bandatagok esetében a korlátlan mennyiségben fogyasztható alkohol volt. Egyedül Liamet láttam igazán józannak. A koncert végeztével néhányan megindulnak a fiúk felé, hogy beszélgessenek velük. Én egy újabb pezsgővel a kezemben úgy döntök, ismerkedésbe kezdek. Az első szembejövőt -,aki történetesen egy Alex nevű, rövid barna hajú, jó kiállású srác- leszólítom, s társalogni kezdünk. Számomra furcsa módon tetszettek neki a One Direction által előadott számok, és a kinézetüket se szólta le. Mint megtudtam, gitározik és énekelget egy bandában, de ez csak amolyan kis hobbi neki és a barátainak. Ő kérdezgetett rólam és a „szép, szőke barátnőmről”,a hogy ő fogalmazott. Az is kiderült számomra, hogy ő Heidi bátyja. Bármennyire is szívesen folytattam volna a megkezdett beszélgetést, muszáj volt kimennem a mosdóba. Miután elmondja, merre találom, elköszönünk egymástól. Nem kevés alkoholt ittam már az est folyamán, de jól esik, ezért elindulok a konyhába, hogy egy újabb koktél tegyek magamévá. Harry bárgyún mosolyogva rámköszön. Hamar levonom a következtetés, hogy a koncert szünete óta nem lett józanabb.
- Többiek? – kérdezem köszönés helyett. Csak magánál van valamelyikük annyira, hogy haza tudja vinni őt.
- Elmentek.
- Szerintem neked is ezt kéne tenned. Gyere, hívok egy taxit.
- Hazamegyek, de csak akkor, ha jössz velem. - kezd bele az alkudozásba. Körülbelül öt percen keresztül vitatkozunk, míg végül belátom, hogy másképp nem szabadulok. A bejárat felé haladva meglátjuk Heidit. Épphogy csak van időm megköszönni neki a meghívást. Ő -láthatóan- műmosollyal az arcán közli, hogy semmiség, s közben idegesen néz hol rám, hol pedig Harryre. Ha nem félnék attól, hogy nekem esik, elnevetném magam azon a képtelen gondolaton, hogy bármi is van a tinibálvány és én közöttem.
Azonban Harry ráncigál tovább. Látszólag nagyon felvillanyozta a gondolat, hogy hazakísérem. A biztonságiakon túl odavezet egy épp akkor odaérkező limóhoz.
- A srácok nem sokkal a koncert után úgy döntöttek, hazamennek. Engem nem találtak, ezért itt hagytak, de Liam felhívott, hogy visszaküldik a limuzint. – magyarázza miközben besegít a járműbe. - Nem gyakran használunk ilyet. Nem vagyunk annyira elkényeztetettek, csak Louis kitalálta, aztán kipróbáltuk. Nekem tetszik.
Pár percig csöndben utazunk, aztán Harry eredeti helyéről átül szorosan mellém. Kíváncsian várom, mire készül. Meglep a könnyedsége, ahogy minden egyéb nélkül lecsusszantja vállamról a ruhám laza anyagát. Nem kéne hagynom, de jól esnek simogató mozdulatai. A nyakamtól lefelé haladva apró puszikat lehel bőrömre. Én közben alulról kigombolom az ingjét, de nem végig. Csak addig, hogy be tudjak nyúlni alá, és hogy a meglepően izmos hasát kényeztetni tudjam.
A limuzin egyszer csak megáll, s mi rohamtempóban öltöztetjük vissza egymást. Nem lenne szép, ha egy vadidegen rajtakapna minket. Főleg nem a saját kocsijában. Mire a sofőr az ajtóhoz ér, szinte ugyanolyan állapotban ülünk ott, mint ahogy beszálltunk.
A férfi kinyitja az ajtót, hogy kisegítsen. Eredetileg azt terveztem, nem zavarok tovább senkit, hanem egyenesen hazamegyek, de Harry az elmúlt pár percben meggyőzött arról, hogy mellette legalább annyira kellemes lehet az éjszakám, mint a saját ágyamban.
Kami és Beka ♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése