11. rész

         11.rész

Miután Harry betessékelt az Audiba, a rövidke utazást követően megállt, kipattant az autóból és udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Egy kisebb erdő szélén voltunk. Továbbra sem értettem, mi a célja, de nagyon reméltem, hogy számomra nem lesz megerőltető. 
Ráterelt egy ösvényre, ami az erdőbe vezetett. Rövidke sétálás után egy apró tisztáson találtam magunkat. Harry leült egy terebélyes, öreg tölgyfa árnyékába, és maga mellé húzott.
- Ha bármi problémád van vagy feszültséget akarsz levezetni, csak idejössz, és egy csapásra elmúlik. - magyarázta kis kiruccanásunk okát.
- Harry… ez gyönyörű. Köszönöm, hogy megmutattad - alig bírtam betelni a hely látványával. A szabálytalan kör alakú kis területet kisebb-nagyobb fák szegélyezték, s elszórva bokrok és különböző színekben pompázó vadvirágok tarkították. Lepkék kergették egymást a levegőben, amíg én csukott szemmel hallgattam a daloló madarakat. Bármennyire is nehezemre esett az idilli csöndet és nyugalmat megtörni, kénytelen voltam.
- Sajnálom, de szombaton találkozunk utoljára. Többször nem lehet. 
Eddig oly nyugodt arca meglepettséget és hitetlenkedést tükrözött. 
- Lora, ne csináld ezt! Ugye, nem Liam miatt? - kérdezte továbbra is hitetlenkedve. 
- Harry, meg kell értened. Ő gyűlöl engem. Rám se bír nézni. - próbáltam győzködni, de ő hajthatatlan volt. 
- Oké, beszélek Liam-mel. Talán rám jobban hallgat.
- Nem, Harry. Nem beszélhetsz vele. Azt fogja hinni, én kértelek rá, de erre nincs szükségem. Nekem kell megoldanom, én beszélek vele.
- Rendben. Visszamegyünk? - a határozatlanságom valószínűleg az arcomra volt írva, mert rögtön utána közölte, hogy Liam randin van Danielle-lel. 
- Akkor menjünk. Majd holnap beszélek vele, addig talán át tudom gondolni, mit akarok modnani. 
Lelki szemeim előtt ott lebegett egy reggeli kiadós vita a kemoterápia előtti fél órában. Liam nem tudja, hogy beteg vagyok, még előtte megszakítottuk a kapcsolatot. Szóval ő most kedvére szekál, tekintet nélkül arra, hogy nem vagyok egészséges. De talán megérdemlem. Nem mintha hibáztatnám azért, hogy nem tud a betegségemről. Sőt...
***
Alighogy beléptünk az ajtón, Megan már a nyakamban lógott, majd húzott a kanapé felé meccset nézni. Liamet valóban nem láttam itt. A szófán csak ketten ültek.
- Öhm… még nem igazán sikerült bemutatkoznunk egymásnak. Lora vagyok.
- Niall - mondta a szőke két marék popcorn között, míg kézfogásra nyújtott kezemre könnyed csókot lehelt. 
- Louis - intett a barna hajú srác éppen csak rám pillantva.
Egész nap nem ittam semmit, s ha ezt nem pótlom sürgősen, elájulok a fiúk nappalijában. Annak pedig kórház lenne a vége és muszáj lenne még egy pár emberrel megosztanom azt, amit már így is sokan tudnak. Megkértem Megant, hogy vezessen a konyhába, ám Niall a következő pillanatban egy „Majd én!” kiáltással már talpon is volt. A helyiségbe érve töltött nekem egy pohár vizet, és amíg én azt kortyolgattam, ő komoran szólásra nyitotta a száját. Bár nem tudtam, mit kíván mondani, éreztem, hogy nem akarom hallani. De mielőtt megállíthattam volna, ő minden egyéb nélkül belekezdett.- Mondanom kell valamit. Harryről…
 

10. rész

10. fejezet:

-Te meg mit keresel itt?-szegezte nekem a kérdést Liam. Harry értetlenkedve bámult rám, majd Liamre, akinek az arcán gyűlölet és szánalom ült.

-Harryhez jötem.-feleltem halkan, majd próbáltam közelebb húzódni hozzá.

-Áh, értem. Szóval Harry vad idegeneket enged be a házba anélkül, hogy lenne valami beleszólásunk is a dolgokba. Jó tudni!

  Most már mindenki minket bámult. Niall szájában megállt a falat, Louis pedig kiejtette a kezéből a sport táskáját. Zayn és Megan apja is kilépett a konyhából. Az utóbbi úgy mért végig, mintha egy betörő lettem volna, akit lopás közben rajtakaptak.

-Liam. Kérlek ne haragudj Harryre. Megan azt mondta,hogy nem leszel itthon. Nem jöttem volna ide, ha tudom, hogy korán érsz haza.-azzal felkaptam a táskám és kirohantam az ajtón. Hallottam, ahogy Harry és Megan utánam ordít, de nem akartam, hogy lássanak sírni. Futottam, de Harry utolért. Megragadta a csuklóm és magához szorított. Én próbáltam kiszabadulni a karjai közül, de nem bírtam szinte mozdulni se. Karjain megfeszült az izom, arcán pedig fájdalom látszott. Tudtam, hogy nem akar rosszat nekem, így abba hagytam a kapálózást és belenéztem a szemébe.

-Ha kíváncsi vagy, mindent elmondok. Csak kérlek ne kelljen vissza mennem abba a házba.

 Harry megértően bólintott. Leült a fűbe és elkezdte maga mellett ütögetni a földet, hogy üljek le oda.

-Szóval?-nézett bele kérdőn a szemembe.

-Liam és én egykor legjobb barátok voltunk. Mindent elmondtunk egymásnak, nem voltak titkaink. Rajtam kívül volt egy másik jó barátja, Jason. Ez a srác szerelmes lett belém, elhívott randira, én pedig igent mondtam. Nem voltam szerelmes belé, de elmentem vele. Nem kellett volna. Hetekig hitegettem szegényt, aztán szakítottam vele, Ő összetört én pedig önző módon nem törődtem vele. Aztán egyik nap öngyilkos lett. Liam engem hibáztat, pedig már 3 éve történt. Tudom, hogy az én hibám, de én nem tudtam. Ha sejtettem volna, hogy ilyen terve van, nem hagytam volna ott....

 A szavaimat sírás váltotta fel, Harry pedig megértően ölelt át. Ő tényleg megértett, láttam rajta.

-Köszönöm, hogy elmondtad!-szólalt meg végül, majd felállt a földről. Kezét a farmerjába törölte, majd kinyújtotta felém,hogy felhúzzon.

-Hova megyünk?-kérdeztem meglepetten

-Majd meglátod!-szólt Harry, majd megfogta a kezem és óvatosan felsegített.

9. rész

Bár örültem, hogy Megan tudja a titkomat, de mégis ott keringett bennem egy furcsa érzés. Ezentúl ő sem fog úgy tekinteni rám, mint eddig. Ezentúl az ő szemében is csak a beteg lány leszek, aki nem erőltetheti meg magát, aki kemoterápiára jár, és aki nem élheti úgy az életét, ahogyan a többi ember, és ahogyan szeretné.

Megan még mindig a vállamon sírt és én nem tudtam, mit csináljak. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon és vártam, hogy jöjjön a következő is, de mintha nem tudtam volna sírni. Szomorú voltam és el akartam bújni mindenki elől. Az utóbbi időben túl sokat sírtam, talán ez lehetett az oka annak, hogy most nem tudtam. Emlékeztem, hogy ugyan ez volt, amikor megtudtam, hogy beteg vagyok. Mindenki sírt és ölelgetett, én pedig csak ültem néztem magam elé és azon gondolkodtam, miért nem tudok sírni. Aztán a doktor beszélni kezdett, de hangja helyett, anyu halk zokogását hallgattam, ahogy most Megan-ét.

-         Nem akarom, hogy sajnálkozz… - suttogtam.

-         Én nem…

-         De igen – szakítottam félbe. - Mindenki ezt csinálja. Nem akarom. Azt akarom, hogy úgy tekints rám, mintha nem lenne semmi bajom. Minden rendben van. A legnehezebb időszak után jön a legboldogabb és én meg tudok gyógyulni – jelentettem ki.

-         Sajnálom…

-         Pont ez az, amit nem akarok – mondtam újra. – Tudom, hogy hozzá kell szoknod a gondolathoz, de minden rendben van.

-         Nem foglak máshogy kezelni, megígérem – hangjában még mindig a szomorúság csengett.

-         Ne mondd el senkinek…

-         Megígérem.

Csendben ültünk egymás mellett, Megan száját néha szomorú, halk sóhajok hagyták el. Az én gondolataim pedig Harry körül forogtak, akit úgy otthagytam és most biztos utál… Aztán Liamra terelődtek, aki amúgy is utál. De nem az én hibám volt, ebben az egészben ő is ugyan úgy hibás, mint én. Jason az ő legjobb barátja volt. Felfigyelhetett volna a jelekre… Bár újra és újra azt hajtogattam magamnak, hogy nem az én hibám, mégis egy apró hang a fejemben mindig azt mondta, hogy ha én nem lennék Jason is élne.

-         Szóval Harry miatt jöttem… Mi történt? – mondta végül megtörve a csendet.

-         Bele dobott a vízbe, én pedig elszaladtam… Lecsúszott a fejemről a paróka és… és nem akartam, hogy meglásson, hogy ő is megtudja…

-         Beszélj vele…

-         Miről? Biztos, hogy utál… - hajtottam le a fejem.

-         Dehogy is, csak aggódik. Mi lenne, ha eljönnél velem hozzájuk? Úgyis beszélnem kell apuval, te meg addig beszélhetnél vele.

-         Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne… - mondtam, de nem Harry miatt, hanem Liam miatt, aki ha eddig nem mondta el a közös titkunkat, így már biztos elmondaná.

-          Gyere már! – kérlelt – Most úgy is csak hárman vannak otthon apuval. Louis és Liam ilyenkor mennek el edzeni, szóval a ház még elég csendesnek is mondható – kuncogott.

-         Rendben – egyeztem bele, mikor megtudtam, hogy Liam nincs ott.

****

-         Sziasztok! – rontott be Meg a fiúk tágas nappalijába – Meglepetést hoztam! Apu hol van?

A szőke fiú a kanapén ült egy tál pattogatott kukoricával a kezében és a meccset bámulta a TV-ben. Mellette Harry ült, aki inkább a padlót nézte a meccs helyett.

-         Zaynnel van a ko… - harapta el a mondatot a szőke, mikor ránk nézett, akinek a neve nagyon nem akart beugrani, akárhogy is próbálkoztam – Helló. Hát te kivagy? – mosolygott rám. Erre már Harry is felkapta a fejét.

-         Lora! – kiáltott és oda futott hozzám.

-         Ó értem… én Niall vagyok – mosolygott még mindig.

-         Szóval apu Zaynnel van a hol? – kérdezte Megan értetlenül.

-         Konyha – mondta Niall még mindig engem bámulva, mire Meg sietősen elrobogott az egyik ajtó irányába.

-         Én csak, azért jöttem, hogy elmondjam, sajnálom, de… a sminkem és a ruhám… és… nem akartam, hogy… tudod… egyszerűen csak… érted? – zagyváltam össze mindent.

-         Nem igazán – húzta össze Harry a szemöldökét. – Én csak azt akartam, hogy boldog legyél, hogy elfelejtsd a gondjaidat egy kicsit.

-         Tudom és sajnálom… Mi lenne, ha elmennénk valahova, hogy bepótoljuk ezt az egészet? – nyögtem ki végül. Még mindig éreztem Niall perzselő pillantását az arcomon, ami akármennyire is nem akartam, jól esett és legszívesebb visszabámultam volna kék szemeibe.

-         Rendben – mosolyodott el. – Mit szólnál a holnaphoz?

-         Holnap? – gondolkodtam. Kemoterápia, ami azt jelenti, hogy a holnap, a holnapután és lehet, hogy még az azután sem jó… - A szombat jobb lenne…

-         Hát… fotózás után ráérek – kacsintott rám.

-         Akkor ezt megbeszéltük – mosolyogtam én is

Végre valami jól sikerült. Reméltem, hogy most már a dolgok a jó útra terelődnek. Harry szorosan magához ölelt és egy hosszú pillanatig el sem engedett. Válla felett Niallre néztem, aki abban a pillanatban elkapta a tekintetét. Elengedtem Harryt, aki rám mosolygott, mire a konyhából Megan bukkant elől, ám ugyanebben a pillanatban a bejárati ajtó is kicsapódott és egy döbbent szempárral találtam szembe magam.

8. rész

Csak rohantam. Próbáltam minél gyorsabban szedni lábaimat, viszont annyira elgondolkoztam azon, hogy mennyivel könnyebb lenne ha végre véget érne a szenvedésem,és legyőzne a leukémia .... nem figyelmet a külvilágot, és neki rohantam egy szerencsétlen fiúnak.
-Kérlek ne haragudj, bocsánat! -hadartam, és futásnak akartam eredni amikor utánam szólt.
-Találkoztunk mi már valahol? Olyan ismerős vagy. -kérdezte, a barna hajú kigyúrt mosolygós fiú, és közelebb jött hozzám. Próbáltam felidézni az arcát emlékeim között. Furcsa, de hangja olyan ismerős volt. Eszembe jutott valaki ..lehet hogy ő az.... ááá nem ez hülyeség.
-Nem tudom..-Hogy hívnak? -próbáltam olyan infókat szerezni, amik kis segítséget nyújthatnak abban, hogy rá jöjjek ki is ez az idegen, ám de ismerős fiú.
-Liam..Liam Payne. -nyújtotta kezét, de én abban a pillanatba lefagytam. Köpni nyelni nem tudtam. Egy percig mozdulatlanul álltam, és nem akartam hinni a fülemnek.
-Jól vagy? -kérdezte, és vállamra tette kezét.
-Li-liam?...én Lora vagyok... Lora Hope Evans. -dadogtam, és félve néztem rá. Nem sejtettem hogyan fog reagálni ennyi év után. Mikor rá mertem nézni, arcán szomorúság,utálat,lepettség keveredett.
-Nekem most mennem kell. -szólalt meg, és nagyot nyelve még rám pillantott, majd hátat fordítva elakart sietni.
-Várj, kérlek! Nem okolhatsz még ennyi idő után is engem. -fogtam meg kezét, így visszatartva őt.
-Lora, kérlek engedj el. Nem akarok emlékezni sem rá, sem rád. -mondta, és kirántotta kezét kezem közül, majd sietősen távozott. Ahogy ott álltam a járdán ismét rájöttem, hogy nincs miért élnem, nincs miért küzdenem.Összerogytam, és a földön ülve könnycseppek gördültek le az arcomon. Liam, aki egykor mindennél fontosabb volt, még mindig utál. Halálos beteg vagyok, és csak a csoda segíthet. Napról napra rosszabb minden. Nem..nincs miért élnem. Miután elment rádöbbentem, hogy ő volt azon a fényképen amit Savannah mutatott. Már azon is olyan ismerős volt, de nagyon megváltozott.  Akkor tegnap is ő volt ott a bulin, abban a bandában Harryvel...Harryvel? kerekedett el a szemem. Már előre látom, hogy az egész banda utálni fog ha Liam elmondja nekik a régi történetünket. Látom neki sikerült megvalósítani álmait, hogy egy nap híres énekes lesz. Emlékszek, amikor kisebb korunkba azzal viccelődött, hogy ha majd híres lesz mennyi mindent fog nekünk venni. Már akkor is hatalmas szíve volt. Akkoriban csak kinevettük, hogy ugyan de hogy lesz ő híres, és most több millió lány sóvárog érte. Halványan elmosolyodtam, hogy neki sikerültek az álmai. Ennek én nagyon örültem.Még ha nekem romokban is az életem.

~*~

-Kopogtak! Kinyitnád, én most főzők? -kiabált fel szobámba anya. Gyorsan fejemre raktam parókámat, és lerohantam..(a magam tempójába) a lépcsőn. Kezemet a kilincsre helyeztem, és kinyitottam a váratlan vendég előtt az ajtót.
-Szia. Harry megkért, hogy beszéljek veled. -állt az ajtó előtt Megan.
-Harry? Személyesen is ismered? -kerekedett el a szemem.
-Igen, még ezt is elszerettem volna magyarázni, szóval beszélnünk kell.
-Jó, gyere be! -mondtam, és beinvitáltam a lakásba. Eldöntöttük, hogy a szobám a legalkalmasabb a beszélgetésre, ezért a lépcső felé igyekeztünk. Kettesével vettem a lépcsőfokokat, de tekintetem még így is találkozott a falón logó képekkel, ahol még minden rendben volt. Egy életvidám lány köszönt vissza a képekről, aki tele volt élettel... az a lány egykor én voltam. De most, ahogy lépkedek fel a szobába, rettegve attól hogy bármelyik pillanatba összeeshetek, és az emberek sajnálkozó tekintettel néznek rám. Hogy hiszek abba, hogy boldog leszek-e  még valaha? talán..Hogy bánatos vagyok? nem is kicsit. Van- e remény? talán, még abból maradt egy kevés. Végre felértünk a szobámba, a képeket mögöttem hagyva, és leültünk az ágyra. Egymás mellet ültünk. Mind ketten meredtünk magunk elé, és tördeltük kezeinket. Féltem hogy tudja..
-Szóval honnan ismered Harryt? -kérdeztem, megtörve a kínos csendet.
-Lora nem mondtam el mindent. -itt sóhajtott egy nagyot. -Apukám a fiúk biztonsági őre. -mondta, és oldalról rám pillantott.
-Hogy mi? És ezt mért nem mondtad? -kérdeztem nagyokat pislogva.
-Nem tudom, sajnálom.
-Semmi baj, csak meglepődtem...-Igazából kicsit megnyugodtam, hogy akkor még se jött rá. -De várj. Azt mondat, Harry azt akarta hogy beszélj velem, de miről is?
-Ja igen.. ő jött volna személyesen, de Liam utána ment mert meglógott. -amint kimondta Liam nevét, egy nagyot nyeltem, és szomorúan emlékeztem vissza találkozásunkra.
-Szóval csak érdekelte, hogy jól vagy-e? És képzel el, mit terjesztettek a rajongók..-kezdett bele, és halványan elmosolyodott.
-Mit? -húztam fel szemöldökeim.
-Azt, hogy amikor elrohantál akkor látott valaki, és azt mondta hogy parókád van. Mert kopasz vagy.. Hát nem vicces, hogy valaki mit meg nem tesz azért, hogy szerepelhessen egy kicsit? -nevetett, és én bennem megfagyott a vér. Azt hittem senki se látott. Most mit mondjak Megannek? nevessek fel, hogy mekkora marha volt az az ember? Hazudjak tovább mindenkinek, vagy mondjam el neki? Igaz rövid ideje ismerem, de különös módon... benne azonnal megbíztam. Nem bírom tovább a hazudozást. A titkolózás csak rosszabitja az állapotom, mert stresszel jár...ami inkább a leukémiának kedvez. Eljött a megfelelő alkalom. Gondoltam magamban, és komoly arccal felé fordultam.
-Megan, nekem is mondanom kell valamit....
-Mondjad! -mosolygott rám.
-Nem voltam őszinte..el titkoltam valamit, és sajnálom csak nem szerettem volna sajnáltatni magam. Meg persze féltem hogy meg undorodsz tőlem..-kezdtem bele, és nagyot nyeltem.
-Mi az Lora? Van valami baj? -komolyodott el, a fél perccel ezelőtt még vidám arca.
-Megan én..én beteg vagyok. Lehet belehalok... -mondtam, és éreztem... könnyek gyűltek a szemeimbe.
-Mi? Úristen, milyen beteg? -kérdezte, rémült tekintettel.
-Leu-leukémiás. -dadogtam, és a sírás kerülgetett.
-De megijesztettél! Azt hittem komolyan beszélsz. -mondta nevetve. Nem hitte el amit mondtam.
-Nem Megan, én tényleg beteg vagyok. -mondtam, és levettem a parókát a fejemről. Ő hirtelen szája elé tette kezét, és könnyek gyűltek szemébe. Sajnálattal nézett rám..pont ettől féltem. Nem kell sajnálni. Mindenkinek más életet szántak odafönt. Ezt megtanultam az évek során...
Mielőtt megszólalhattam volna, Megan sírva borult a nyakamba.
-Annyira, de annyira sajnálom. -sírta. -És nem undorodok tőled..sőt nagyon sokra becsüllek azért, hogy ilyen erős vagy.. -folytatta rekedt hangon. Éreztem, ahogy a meleg könnycseppjei vállamon folynak végig.
-Nem kell. -motyogtam, és szorosabban átöleltem. Annyira jó volt valakinek elmondani, és eggyel kevesebb ember előtt titkolni a betegségem...ők erőt adtak a harchoz....
Egy hosszú, fájdalmas küzdelemhez. Aminek senki nem tudja, hogy mi lesz vége..

by: Nikol & Kittó

7. rész

Mindig is úgy gondoltam, hogy egy embernek tudni kell tartania magát. Sosem sírtam se a betegségem, se egyéb problémáim miatt. Talán az évek alatt felgyülemlett feszültség, talán más okozta, de olyan hirtelen jött rám a görcsös zokogás, hogy a telefonon át is éreztem Harry mély megdöbbenését.

- Lora, rosszkor hívlak? Minden rendben? Hogy szaladhattál el így?

Nem tartottam szükségszerűnek beszámolni a rosszullétemről. Még nem. Végre egy hullámhosszon vagyok valakivel, aki - úgy tűnik - nem csak kihasználni akar, ennek azonban rögtön vége szakadna, amint megtudná, hogy a lány, akit szeret… vagy legalábbis aki iránt többet érez, mint egynapos ismeretség után kéne, nos - haldoklik.

- Semmi nem történt, nyugodj meg - szipogtam a készülékbe és amilyen mérges voltam az előbb, annyira lettem megkönnyebbült és felszabadult. - A szüleim kissé túlreagálták volna a dolgot, ha nem reggel kerülök elő, tudod. Elég nyugtalan és szigorú típusok, már ami a bulikat illeti.

- Aha. - Bár nem tűnt túl meggyőzöttnek, örültem, hogy leszállt a témáról és nekem nem kell további félig-meddig hazug dolgokat előadnom neki. - Ööö, élőben szerettem volna megkérdezni, de mivel úgy elrohantál, nem adódott rá lehetőségem. Mit szólnál, ha kicsit jobban megismernénk egymást, már persze ha te is ugyanolyan komolyan gondolod a kettőnk közt levő dolgokat, mint én - mondta félszegen. Mindezt egyetlen levegővétel sem szakította meg, olyan gyorsan hadarta el, hogy felfogni is alig bírtam.

- Te most randira hívsz?

- Hát, úgy tűnik. De mondom, ha nem akarod, nem kell. Nem szeretném olyanra erőltetni a társaságomat, aki nem élvezi - magyarázkodott lazára véve a hangsúlyt, de én éreztem, hogy néhol megremeg a hangja és mintha a nyelései is hangosabbak lettek volna a kelleténél. Mély elégedettség töltött el a tudattól, hogy mostantól Harry csakis a velem való éjszakái után fog sapkát húzni - legalábbis ha jót akar magának.

- Első randinak ideális hely… hmm, túl sokat voltam távol ahhoz, hogy ajánlani tudjak valamit. Rád hagyatkozom, találd ki te - engedtem át a választás jogát Harrynek.

- Mondjuk találkozzunk a nagy parknál, oks? Megannék házától úgy kétutcányira van, mivel együtt jöttetek, gondolom tudod, hol lakik.

- A szomszédom, de már mondtuk a bulin, nem? - mosolyogtam a telefonba, persze ő ezt nem láthatta.

- Ha te mondod, biztos úgy van, cica - éreztem a hangján, hogy ő is vigyorog. - Tegnap be voltam rúgva rendesen, szóval sok minden kiesett… persze a legjobb részek kristálytiszták - dünnyögött elmélázva és nekem is beugrottak a tegnap este történtek. - Akkor találkozzunk ott, három óra múlva, délben, rendben? Nekem addig sajtótájékoztatóm van, de ha nem is végeznék addig, ellógok, oké? Ma a paparazzi-veszély is kisebb, mindenki ezen a találkozón lesz, rengeteg híresség, puccos sztárpárok, satöbbi…

- Akkor délben - ezzel kinyomtam a mobilt. Elképzelhetetlenül rosszul éreztem magam és kivételesen ennek semmi köze nem volt egyre romló állapotomhoz. „Puccos sztárpárok”. Harry azt mondta, komolyan gondolja a dolgokat. Mégis miért nem vetette föl, hogy elkísérhetném erre a gálára?

Kimentem a fürdőszobába és lehámoztam magamról a gyönyörű ruhámat, ami az éjszaka folyamán rendesen összegyűrődött. Csodálkoztam is, hogy anyáék nem kérdeztek rá a dologra - ha nem is szexre gondoltak, biztos felmerült bennük, hogy a földön hemperegtem részegen vagy befüvezve randalíroztam London utcáin. Elöntött a bűntudat az elfogyasztott alkoholmennyiség és a Harryvel való szeretkezés miatt is - hogy várhatom el anyáéktól, hogy felnőttként tekintsenek rám és úgy kezeljenek, mintha egészséges lennék, ha én magam ilyen felelőtlen vagyok?

Beálltam a zuhany alá, gyorsan letisztogattam magam, aztán már csak álltam és hagytam, hogy a kellemesen meleg víz az arcomra folyjon. A gondolataim újra a sajtótájékoztató körül forogtak. Hogy lehettem ilyen gyerekes? Mégis mit vártam? Nincs huszonnégy órája se, hogy abban az irdatlan nagy szerencsében részesültem, hogy Harry Styles felfigyelt rám. Nem ismer, nem tud semmiről, ami én vagyok. A kémia működik közöttünk - gondoltam elkeseredetten - nem pedig a szeretet.

Tizenegykor már bőven azon izgultam, hogy mit vegyek föl az alkalomra. Hiába tisztáztam magamban, hogy Harry nem azért nem vitt el a gálára, mert baja van velem, mégis bennem volt az a kényszeres megfelelési vágy. Be kell neki bizonyítanom, hogy amennyiben úgy adódna, én elég csinos vagyok az efféle elegáns eseményekhez. A választásom egy könnyed, fehér alapszínű nyárias ruhára esett, ami kellőképpen kihangsúlyozta a bőröm szinte beteges sápadtságát és a vékony lábaimat. Úgy éreztem, jöhetnek fotósok, őrült rajongók vagy rosszindulatú riporterek, megfelelően nézek majd ki. Illően Harry Styleshoz és az ő világához.

A parkhoz közeledve elfogott a kétely. Kifáradtam, alig aludtam és összességében borzalmasan éreztem magam. Ki voltam fulladva, a parókámat össze-vissza fújta a szél és konkrét szénaboglyává vált, az enyhe sarokkal bíró cipőm pedig feltörte a lábam.

Ennyit a tökéletes megjelenésemről. Harryt megpillantva azok a bizonyos pillangók heves táncra keltek a gyomromban és félénken közeledtem hozzá. Vidáman felpattant a padról és nem törődve a körülöttünk bámészkodó tömeggel gyengéd csókot lehelt az ajkaimra. Megfogta a kezem és leültetett a padra, majd arrébb somfordált a nézelődőkhöz. Pár személlyel fotózkodott, néhánynak aláírást is adott, aztán élesen gesztikulálva magyarázott valamit, mire feloszlott a főképp lányokból álló rajongóhad.

Visszajött hozzám, letelepedett és az ölébe bámulva megfogta a kezemet és az arcához érintette.

- Sajnálom, Lora. Tudom, nehéz lehet ezt látni és tökéletesen megértem, de tudnod kell, hogy tegnap óta már nem nézem, hogy milyenek a rajongók, hanem csakis rád gondolok. Szeretnélek jobban megismerni és közelebb kerülni hozzád - nézett a szemembe, mire majdnem elbőgtem magam, ma másodjára.

- Amikor fölhívtalak és te elkezdtél sírni, rögtön tudtam, hogy nem csak miattam van. Ahhoz több volt benned a keserűség és a fájdalom. Van valami, amit nem mondasz nekem el. Csss - szólt, amikor közbe akartam vágni -, nem kérem, hogy oszd meg velem. Hiszem, hogy el fog jönni az ideje, mint minden másnak is. Most csak élvezni szeretném ezt a csodálatos napot Veled - mosolygott rám. - Úgyhogy arra kérlek, felejtsd el a gondjaidat éééés… fürödj meg velem! - itt felkapott és határozottan a szökőkút felé vette az irányt.

Egy gondolat cikázott át csak a fejemben: JAJJ, NE! Jézus uramisten, könyörgök, kímélj meg! Harry erőteljesen behajított a vízbe. Sikítva fogtam a fejemet, igyekeztem a parókát a fejemhez szorítani, ám nem sikerült, éreztem, ahogy elcsúszik és lassan leválik. Szerencsére Harry még a víz alatt volt, amikor én kiperdültem kopaszon, a parókámat markolva és elkezdtem szaladni céltalanul a park kijárata felé. Közben vizes „hajamat” igyekeztem visszahelyezni és ennek csak a parkban tartózkodó idősek és egy fiatal anyuka volt szemtanúja, aki láthatólag a döbbenettől lesokkolva meredt rám.

- Mi a bene? - hallottam a hátam mögül Harry kiáltását, aki épp akkor bukkant föl a víz alól a meglepettségtől félrenyelve. - Lora, Lora, gyere vissza! - kiáltotta, miközben kiköpte a szőkőkút tartalmát.

Csak futottam. Nem érdekelt, ha címlapsztori leszek holnapra, nem érdekelt, ha holtan esek össze a megterheléstől, nem érdekelt, ha a fél város látja a láthatólag parókás szőke lányt csuromvizesen, miniruhában végigrobogni London utcáin. Haza akartam érni, bevetni magam a szobámba, aztán öngyilkosságot követni el, vagy hasonlók. Életemben először azt kivántam, bár legyőzne a betegségem.

Reni&Kingu :)

6. rész

Mire kiértem a kertből leesett, hogy fogalmam sincs hol vagyok. Éppen indultam volna körülnézni, mikor iszonyatos fájdalom hasított a fejembe. A gondolataim kuszák lettek és a látásom is elmosódott. Mielőtt minden elsötétedett volna egy kéz rántott vissza a jelenbe. A szemeim kipattantak de így is csak egy hamis képet mutattak a külvilágról. Csupán foltokat láttam. Minden igyekezet ellenére végül elnyelt a sötétség.
-
Az első dolog amit megpillantottam az a repedezett plafon volt. Mire pár másodperc múlva elért az agyamig mi történt, villámsebességgel ültem fel az idegen ágyon. Egy kedves mosolyú néni állt előttem.
-Gondolom nem érted mi történt – szólalt meg nyugodtan – mikor elájultál a lányom meglátott és elhozott hozzám. Adtam néhány gyógyszert és így egész hamar felébredtél.
-Köszönöm – mosolyodtam el hálásan.
-Majdnem elfelejtettem... Ne aggódj értesítettük a szüleidet, legalábbis azokat akik a telefonodba be voltak írva.
-Én... nem is tudom hogyan háláljam meg, amit értem tett... - szólaltam meg – esetleg megköszönhetném a lányának is?
-Sajnos most nincs itthon, de átadom neki – mosolygott rám.
-Rendben... mennyi ideig voltam ájult?- kérdeztem rá.
-Nem sok ideig. 10 percig maximum.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nem éreztem már olyan kényelmetlenül magamat, mint mikor azt hittem több napig eszméletlenül feküdtem egy vadidegen házában.
-Mikor érnek ide a szüleim?
-Lehet, hogy már itt is vannak. Ki kísérjelek?
-Nem, de köszönök mindent – öleltem meg a nénit búcsúzóul.
Szó szerint kirontottam a házból, és szememmel pásztázni kezdtem a területet. Mikor megpillantottam az ismerős autót, nem bírtam megállni, hogy oda ne rohanjak. Mire odaértem kinyitódott az ajtó és a szüleim aggódó arcaival néztem szembe.
-Minden rendben? -jöttek oda hozzám egyszerre. Válasz helyett csak megöleltem őket.
Ők is tudták, hogy ez többet mond minden szónál.
-Nem lesz semmi baj- puszilta meg apa a fejemet. Szipogva bólintottam és beszálltam az autóba. .Mivel az út hossz út volt -mert hát London nagy város- gondolkodóba estem...A múlt éjszakáról töprengtem. Most akkor ennyi volt? Akkor csak egy piás csaj vagyok neki a sok közül? Vagy egyáltalán meg fog keresni? Egyáltalán miért keresne meg? Semmi értelme nincs, hiszen ő híres! Villámcsapásként ért a felismerés. Mi van ha paparazzik voltak a házánál? És ha lekaptak minket? Magam előtt láttam a lapcímeket: „Harry Styles egy részeg lánnyal töltötte az éjszakát” és alatta a rólunk készült lesifotó. Elborzadtam a gondolatra, hogy mi történne ha a szüleim megtudnák mi történt. Máris magamon éreztem a vádló tekinteteket.
-Szóóóval... Hol voltál éjszaka? - kérdezett rá anya, mintha megérezte volna min gondolkodom.
-Ömm.. Egy barátnál. - mosolyodtam el kényszeredetten.
-Annak a barátnak van neve is?- sandított rám apa a visszapillantó tükörből.
-Nincs- vágtam rá gyorsan. A szüleim jelentőségteljesen összenéztek, de nem kérdeztek többet.
-Megérkeztünk – parkoltunk le pár perc múlva a házunk előtt. Kipattantam az autóból és az ajtó felé vettem az irányt.
-Lora! – kiáltott apa utánam. Megfordultam és kérdőn néztem rá.
-Anyáddal csak azt szerettük volna mondani , hogy mi bízunk benned, csak nem szeretnénk ha bajod esne. - karolta át mosolyogva anyát.
-Tudom... és köszönöm! - mosolyogtam rájuk. Miután az idilli család jelenetnek vége szakadt bevánszorogtam a szobámba és lehuppantam az ágyamra. Kezembe vettem a laptopomat és rákerestem a Harryről szóló botrányokra és cikkekre. Szerencsére egyik sem a napokból származott. Hirtelen ötlettől vezérelve rákerestem olyan képekre amelyeken sapkában van. Megrökönyödésemre tömérdek napon viselt. Abban pillanatban, hogy dühösen lecsaptam a laptopom tetejét, megcsörrent a telefonom. Kikaptam a táskámból és a hívófélre néztem. Ismeretlen szám. Elég ritkán hívogatnak ilyenek, szóval felvettem.
-Halló?
-Lora?
-Harry?!! - kerekedtek el a szemeim.

Az emberek nem azért sírnak mert gyengék - azért sirnak mert túl hosszú ideig voltak erősek

 

Reni&Kingu :)

5. rész c:

Miután rábólintottam a Harry lakásán alvásba, elküldte a sofőrt, majd megragadta a csuklómat és sietősen, vágytól égve elkezdett a bejárati ajtó felé húzni. Mikor átléptük a küszöböt, az ajtó becsapódásának másodpercében heves csókcsata kezdődött. Mikor elindultam a lépcső felé Harry-t magam mögé utasítva, visszaráncigált, hogy vegyem le a cipőm, mert nagyon figyel a tisztaságra. Már hajoltam volna le megtenni, mikor a térdem után nyúlt, felemelte és lehúzta a cipőmet. Nem nagyon boldogult a magassarkúval, de meg lehet neki bocsájtani. A másik lábam esetében már nem volt ilyen kellemes a helyzet. Majdnem hátraestem, de a srác, akinek göndör fürtjeitől még józan állapotban is elájulnék, nem engedte, hogy megsérüljek. Megfogott és lovagiasan, akár egy úriember, ölében felvitt a hálószobába. Lefektetett az ágyra, ezt követően pedig rám hasalt. Éreztem, hogy mellkasa összepréseli az enyémet, de nem akartam szóvá tenni neki. Elmosolyodtam, mikor észrevettem, hogy az ingjét nem gomboltam be teljesen, a legalsó kimaradt. Most már mindegy, ugyanis pár pillanaton belül már fogalmunk sem volt, hová tűnt a felsője. A nadrágját közösen próbáltuk leoperálni páciensünkről, ami sok szenvedés után hozott némi eredményt. Mgepillantottam a Calvin Klein-es alsógatyáját. Kuncogva néztem azt, mikor alsó ajkát hófehér fogaival harapdálva megszólalt.
-Most te jössz.
-Biztos vagy te abban? - játékosan próbáltam menekülni, felálltam, viszont gyorsan visszahúzott a franciaágyra, amivel a ruhám is kicsit lejjebb csúszott. Mivel rugalmas anyag volt, kibújtatta belőle karomat és lefelé kezdte húzni. A melltartóm már kikandikált a ruha alól, mire megszólalt a mobilom.
"Kislányom, hol a francban vagy?" - olvastam, miközben minden eszembe jutott, mintha hirtelen kijózanodtam volna.
"A lehető legkellemesebb helyen" pötyögtem vissza, újra elkapott a hév, érezve, hogy a ruhám egyre lejjebb és lejjebb csúszik. Az alsóneműm láttán Harold aranyosan elpirult, mire hogy oldjam a feszültséget, gyengéden megcsókoltam.

*

Reggel ugyan az a srác volt mellettem, akivel elaludtam. Ez meglehetősen szokatlan érzés volt, ugyanis nem a hűségemről voltam híres. Gyengéden rátettem Styles mellkasára a kezem és az arcára nyomtam egy puszit. Ezután, mintha nem lenne elég jó dolga, a fülébe súgtam, hogy keljen fel, mert valamit sürgősen meg kell beszélnünk. Amíg ébredezett, körülnéztem a szobában. A ruhám a földön hevert gyűrötten,  mellette pedig Harry nadrágja pihent. Egy szakadt inget is láttam az ágy felett lógó csillárra akasztva. 'Úr...isten...' gondoltam magamban, pedig az igazi sokk csak ez után ért. Megpillantottam egy alsót és a melltartómat az ágy végében. Az én alsóneműm rajtam volt, de Harry ezek szerint meztelenül feküdt mellettem. Nem tudtam, mi is történhetett, de sajnos kezdem sejteni.

-Harryyyy - kiabáltam, hátha ez hatásosabb ébresztő

-Fent vagyok, fent vagyok. Mondjad. - motyogta csukott szemekkel

-Mi is történt pontosan tegnap este?

-Hát, egy kicsit jól éreztük magunkat. - kelt ki az ágyból, mikor megkezdte a mondatot

-Bővebben?- vette fel az alsóját majd egy új felsőért nyúlt

-Mit szeretnél tudni? Eléggé részegek voltunk - már teljesen fel volt öltözve, mikor kihúzta a fiókját. Én is elkezdtem öltözni, amíg ő matatott. Körülbelül 20 másodpercig tartott, hogy felvegyem a melltartót és a ruhámat. Styles is megtalálta, amit keresett. Egy szürke sapkát vett elő, amit a szokásos hajborzolás után fel is húzott.

-Mi lefeküdtünk??? - csodálkoztam el, ugyanis Niall mesélte, mikor kicsit kettesben maradtam vele a bulin, hogy Harry sapkát húz, ha előző este egy lánnyal aludt

-Ennyire rosszul érint? - kezdett kuncogni

-Én csak...- pirultam el, nem tudtam mit mondani. Nem bántam, ami kettőnk között történt, de talán kissé gyors volt. - meglepődtem.

Ebben a pillanatban ismerős hangot hallottam. SMS-em érkezett. Anyától jött, mikor megláttam a feladót, már tudtam, hogy bajban vagyok.

"Remélem, jól szórakoztál egész éjszaka, de most már húzzál haza. Még kijön valami tüneted. Reggelig bulizni? Ah..."

Egy gyors puszit nyomtam az énekes arcára, és magyarázat nélkül elköszönve lesiettem a lépcsőn. Lehet, hogy utánam futott, de én már nem voltam a házban. Ahogy tudtam, rohantam haza, magyarázatot keresve a fejemben.

Kami és Beka ♥

4.rész:)

- Tudod, apám menedzsere egy brit fiúbandának, aminek a tagjai egészen véletlenül mind az öten megfelelnek az előbb említett kritériumoknak. Most éppen rájuk hajt Heidi, és mivel nincs más, akit kihasználhatna ezügyben, kénytelen beérni velem. Tegnap felhívott telefonon, hogy megbeszélje Apával a dolgot. Azt várja, hogy az ő elit party-ján énekeljenek. A fiúk lezavarják a kiskoncertet, aztán ha szorult beléjük némi értelem, - Louis-n elgondolkodok – utána rögtön hazamennek. Számukra kockázatos maradni, mert világszerte ismertek. Egyébként az X-Faktorban fedezték fel őket és…
- …és összetették őket, és One Direction a nevük. Hallottam már róluk. Tegnap a barátnőm mutatott róluk egy képet. Nem tudom, mit van úgy oda értük mindenki. Cipruson még csak a létezésükről sem tudnak.
Miután újdonsült barátnőmet tíz percen keresztül győzködöm az igazamról -ennyi idő kellett ahhoz, hogy az imádott tinibálványok másországbeli ismeretlengésének hírét teljesen befogadja- megegyezünk, hogy szombaton kilenckor együtt indulunk tőlünk a buliba. 

***

Az elmúlt két napot nyugiban töltöttem, mert bár a mozizás és éjjeli ébrenlét nem túl pörgős programok, nem szabad megerőltetnem magam. Az életem múlik rajta. Egy rossz döntés, vagy a kelleténél egy kicsivel kevesebb figyelem, és máris közelebb kerülök a halálhoz. Többnyire anyának segítettem és sorozatot néztem; a Született feleségek-et. Lynette a kedvenc szereplőm. Szeretem, ahogy megbirkózik a gyermekei által gerjesztett problémákkal; ahogy közben a munkájában is sikereket ér el; de legfőképpen azt, hogy legyőzi a leukémiát. Tisztában vagyok vele, hogy ez csak kitaláció –bár a színésznő valóban ebben a betegségben szenvedett és túl is élte- de erőt ad. Már csak azért se fogok belehalni. Ez egy hülyeség. Hányan túlélték már? Megint ezeken a dolgokon rágódva készülődök a bulira. Anya nagy nehezen elengedett, de csak, ha nem maradok sokáig. Azt mondta, ők korán lefekszenek, viszont reggel nagyon szívesen, meghallgatják a beszámolómat.
Ujjammal idegesen dobolok a lábamon míg Megant várom. Valószínűleg mindenki ismer majd ott mindenkit, csak én lógok ki a sorból. Megint. Utáltam, hogy mindig én vagyok a más, mintha… mintha valami selejt lennék. Mikor megszólal a csengő, félelemmel vegyes boldogsággal indulok a bejárat felé. Nem először adok hálát magamban a szüleimnek amiért az ajtó belsejére szereltek egy nagy tükröt. Megint ennek köszönhetem, hogy elmenetel előtt még egyszer utoljára ellenőrizhettem, hogy nézek ki. Míg koktélruhám felsőrésze félvállas, alsó fele testemhez simul, kelleténél kicsit jobban kiemelve ezzel a nem éppen tökéletes alakomat. Általam is gyönyörűnek vélt hátközépig érő hajam hullámosan omlik le hátamra. Talán a hajam az egyetlen amit igazán kedvelek magamon. Annak ellenére, hogy valójában nem is az enyém. Egy egyszerű paróka, mégis annyira hasonlít arra a dús hajkoronára, -ami egykor az enyém volt- , hogy néha már-már elhiszem miatta, hogy nincs semmi bajom. Laza sminkem épphogy csak változtat valamit arcom eredeti kinézetén. Egy-két apró pattanást eltüntet, szempilláimat kiemeli, s ezzel a felsorolásnak vége is. Nem vagyok a sok smink híve. Nem úgy mint manapság minden második lány, akiken több a smink, mint a ruha. 
Kinyitom az ajtót, s ott áll velem szemben Megan teljes életnagyságában és gyönyörűségében. Pánt nélküli fodrokban végződő tengerkék kisruhája tökéletesen passzol a szőke -most éppen göndör- hajához. Miután végigmérjük és elismerésünkről biztosítjuk egymást, beszállunk a taxiba. Alig tíz percnyi csendes utazás után egy meglehetősen nagy ház-kis híján palota- előtt parkol le a sofőr. A ház lakosai jómódjukat éppúgy feltűnően hirdetik, mint jelenlegi jókedvüket. Valójában csodálom, hogy otthon nem hallottam a zenét. A biztonsági őrök megkeresik a nevünket a listán, aztán beengednek. A teraszra érve láthatom, hogy három bandatag már a színpadként szuperáló emelvényen áll és a mikrofonállványokat tekergetik. Heidi családja gazdagabb, mint azt első ránézésre gondoltam. Ennek a bulinak és a srácok fellépésének a finanszírozása meg se kottyan nekik. 
A kétszárnyú bejárati ajtó egy az átlagnál háromszor nagyobb előszobába nyílik, melyen áthaladva egy ugyancsak méretes konyhában találjuk magunkat. A konyhapulton szendvicsek és rágcsálnivalók sokasága kapott helyet, a sarokban pedig egy bárpult mögül mosolyog három srác alkoholt osztogatva és koktélokat keverve. 
Megan átvesz egyiküktől kettőt és átnyújtja nekem az egyiket, aztán visszamegyünk a teraszra. Épp mikor kiérünk a szabadba, a One Direction tagjai mind felsétálnak a rögtönzött színpadra, a lejátszóról játszott zenét valaki leállítja, s lányok-fiúk egyaránt meglepően csöndesen hallgatták a göndör hajú folyton mosolygós tag köszöntőbeszédét, mely szerint mind örülnek, hogy itt léphetnek fel. Ezután elkezdenek egy tempós dalt, aminek -feltételezem- What makes you beautiful a címe. 
Már csak azért is gondolom így, mert erősen azt a témát pedzegeti, hogy mi teszi gyönyörűvé hallgatóját. Igaz, kicsit szkeptikusan állok hozzá a bandához, de ennek a dalnak a szövege akkor sem tetszik. Ellenben a dallama kiváló, a srácok hangja úgyszintén. Talán a göndörhajúnak a legjobb mind közül. Így, hogy jobban megnézem őket, azt tudnám mondani, a szőke igazán jóképű is. Újabb három szám eléneklése után szünetet tartanak. Ketten odajönnek hozzánk. 
- Szia, Megan. – köszönti barátnőmet a göndör, míg elvesz egyet a mellettünk lévő asztalon található pezsgőspoharak közül. – Bemutatod a barátnődet?
- Hű, de rámenősek vagyunk. Ágyba vinni nem akarod? - cukkolja Megan.
- Ami azt illeti, szerintem akarná. – szólal meg nevetve a Harry mellett álló húszéves-forma fiú. Megan válasz helyett inkább bemutat minket egymásnak, aztán sürgős dolgára hivatkozva magunkra hagy. Enyhén átlátszó a próbálkozása, de annál hatékonyabb.
- Mért gondolom, hogy most ismertél meg minket? – kérdezi Harry folyamatosan mosolyogva. 
- Ne haragudj, de ezt még egy hülye is kitalálta volna, elvégre nincs két perce, hogy bemutattak minket egymásnak – nézek rá értetlenül, mire belőlük kitör a nevetés. 
- Úgy érti, a One Direction-t, a zenénket. – segít ki Louis mindkettőnket.
- Ja, hogy úgy. Miből veszitek? 
- Harry? - hárít Louis, mivel valójában övé volt az észrevétel.

- Várjál, éppen azon gondolkozom, találkoztam-e már valaha olyan szigorú tekintettek, mint amilyet Lorától láthattam. Eleinte szándékosan nem élvezte a koncertet. Aztán két perc múlva kicsit engedett. Sőt, büszkén jelenthetem, a szám végére már mosolygott is. Nem tudom biztosan megmondani, de vagy Zayn, vagy Niall tetszik neki. Valamilyen rejtélyes oknál fogva többet nézett arra, mint felénk. – fejti ki hosszan a választ, mely akaratom ellenére is mosolyogásra késztet. 

Kicsit még beszélgetünk, érintünk egy-két semleges témát, aztán továbbállnak, hogy mással is tudjanak beszélgetni. Pár perccel később ketten együtt visszasétálnak az emelvényre. Amint a többiek is visszatérnek a közönség soraiból, ismét éneklésbe kezdenek. Immáron kevésbé stabilan, mint a szünet előtt. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ötük közül nem csak Harry és Louis élvezték ki a party adta lehetőségeket, mely a bandatagok esetében a korlátlan mennyiségben fogyasztható alkohol volt. Egyedül Liamet láttam igazán józannak. A koncert végeztével néhányan megindulnak a fiúk felé, hogy beszélgessenek velük. Én egy újabb pezsgővel a kezemben úgy döntök, ismerkedésbe kezdek. Az első szembejövőt -,aki történetesen egy Alex nevű, rövid barna hajú, jó kiállású srác- leszólítom, s társalogni kezdünk. Számomra furcsa módon tetszettek neki a One Direction által előadott számok, és a kinézetüket se szólta le. Mint megtudtam, gitározik és énekelget egy bandában, de ez csak amolyan kis hobbi neki és a barátainak. Ő kérdezgetett rólam és a „szép, szőke barátnőmről”,a hogy ő fogalmazott. Az is kiderült számomra, hogy ő Heidi bátyja. Bármennyire is szívesen folytattam volna a megkezdett beszélgetést, muszáj volt kimennem a mosdóba. Miután elmondja, merre találom, elköszönünk egymástól. Nem kevés alkoholt ittam már az est folyamán, de jól esik, ezért elindulok a konyhába, hogy egy újabb koktél tegyek magamévá. Harry bárgyún mosolyogva rámköszön. Hamar levonom a következtetés, hogy a koncert szünete óta nem lett józanabb. 
- Többiek? – kérdezem köszönés helyett. Csak magánál van valamelyikük annyira, hogy haza tudja vinni őt.
- Elmentek.
- Szerintem neked is ezt kéne tenned. Gyere, hívok egy taxit. 
- Hazamegyek, de csak akkor, ha jössz velem. - kezd bele az alkudozásba. Körülbelül öt percen keresztül vitatkozunk, míg végül belátom, hogy másképp nem szabadulok. A bejárat felé haladva meglátjuk Heidit. Épphogy csak van időm megköszönni neki a meghívást. Ő -láthatóan- műmosollyal az arcán közli, hogy semmiség, s közben idegesen néz hol rám, hol pedig Harryre. Ha nem félnék attól, hogy nekem esik, elnevetném magam azon a képtelen gondolaton, hogy bármi is van a tinibálvány és én közöttem. 
Azonban Harry ráncigál tovább. Látszólag nagyon felvillanyozta a gondolat, hogy hazakísérem. A biztonságiakon túl odavezet egy épp akkor odaérkező limóhoz. 
- A srácok nem sokkal a koncert után úgy döntöttek, hazamennek. Engem nem találtak, ezért itt hagytak, de Liam felhívott, hogy visszaküldik a limuzint. – magyarázza miközben besegít a járműbe. - Nem gyakran használunk ilyet. Nem vagyunk annyira elkényeztetettek, csak Louis kitalálta, aztán kipróbáltuk. Nekem tetszik.

Pár percig csöndben utazunk, aztán Harry eredeti helyéről átül szorosan mellém. Kíváncsian várom, mire készül. Meglep a könnyedsége, ahogy minden egyéb nélkül lecsusszantja vállamról a ruhám laza anyagát. Nem kéne hagynom, de jól esnek simogató mozdulatai. A nyakamtól lefelé haladva apró puszikat lehel bőrömre. Én közben alulról kigombolom az ingjét, de nem végig. Csak addig, hogy be tudjak nyúlni alá, és hogy a meglepően izmos hasát kényeztetni tudjam. 
A limuzin egyszer csak megáll, s mi rohamtempóban öltöztetjük vissza egymást. Nem lenne szép, ha egy vadidegen rajtakapna minket. Főleg nem a saját kocsijában. Mire a sofőr az ajtóhoz ér, szinte ugyanolyan állapotban ülünk ott, mint ahogy beszálltunk. 
A férfi kinyitja az ajtót, hogy kisegítsen. Eredetileg azt terveztem, nem zavarok tovább senkit, hanem egyenesen hazamegyek, de Harry az elmúlt pár percben meggyőzött arról, hogy mellette legalább annyira kellemes lehet az éjszakám, mint a saját ágyamban.

Kami és Beka ♥

Bocsánat :(

Sziasztok!:)

Elnézést szeretnénk kérni, hogy már régóta nem volt rész....technikai nehézségek adódtak, de ígérjük nem sokára új résszel várunk titeket.
Addig is nézetek be Nikol saját blogjába, ha van kedvetek :):http://1morethanjustfriends.blogspot.hu/
Jó szórakozást, és még egyszer ezer bocsi :|♥

Üdv: A nyolc Directioner :)♥

3. rész. :)

A gyógyír

Savannah elővette a táskáját, majd kotorászni kezdett benne. Én kíváncsian néztem, ő pedig idegesen felnevetett. Vegül kb. 2 perc múlva előhúzott egy gyűrött, megviselt képet.
- Vélemény?- szegezte felém a kérdését.
A képen négy barna és 1 szőke hajú fiú mosolygott rám. 
-Kik ezek?-néztem furcsán barátnőmre, akinek lefagyott a mosoly az arcáról. 
- Te komolyan nem ismered őket?- Én bőszen ingattam a fejem, mire ő a fejét fogta. Majd magyarázni kezdett:
- One Direction. 2010-ben voltak az X-Factorban, 4 brit és 1 ír fiúból áll. Te tényleg nem hallottál róluk? Meghódították egész Európát és Amerikát! A kedvenceim. 
- Nem jönnek be. -zártam le a témát, majd Savannah táskájába csúsztattam a képet.

* 

Másnap Savannah mellett ébredtem. Egy rögtönzött pizsoma-partyt tartottunk, aminek az lett a vége, hogy egész éjjel beszélgettünk, a szobámba pedig minden chips és süti morzsás volt. Még csak egy éjszakát töltöttem itthon, de a szobám még durvább, mint szokott lenni. 
- Jó reggelt!- nyitotta ki félig Savannah a szemeit. 
- Neked is!-mosolyogtam rá.-Délután 1 óra van. 
Savannah kipattant az ágyból és rohamtempóban átvette a pizsamáját utcai ruhára.
- Ne haragudj Lora, de nekem mennem kell! Anyának megígértem, hogy 11-re legkésőbb otthon vagyok. 
- Semmi gond! Fuss!- szóltam utána, de nem hiszem, hogy hallotta, hisz már a lépcsőn rohant lefelé. Én közbe körül néztem a szobámon, ami egy szemétdombra emlékeztetett. Elmosolyodtam. Tegnap este nevettem talán a betegségem óta igazán jót. Erre van szükségem. A régi barátokra, akikkel tudok nevetni, akiket tényleg érdekel, hogy mi van velem. A kemó csak egy plusz dolog, de úgy érzem, ha valami meg tud gyógyítani, az ez. 
- Jól vagy?- lépett be anya a szobámba. 
- Igen.- mosolyogtam anyára.

*

- Lora! Itt van Megan! –kiabált fel anya a szobámba. Lerohantam a lépcsőn. Megan az ajtóban állt és integetett. Gyorsan felkaptam egy pulcsit és cipőt magamra, aztán elindultam Megan-nel
- Jó szórakozást lányok! – szólt utánunk anyu.
- Ne haragudj, hogy úgy el kellett rohannom tegnap, de apu ott volt már értem.
- Semmi gond. Ma mit csinálunk?- kérdeztem kíváncsian Megant. 
- Talán elmehetnénk sétálni. 
Legszívesebben azonnal rávágtam volna, hogy „persze” de betegségemre gondolva haboztam. Tegnap nem túl sokat aludtam, eléggé lefárasztott és nem akartam, hogy a parkba összeessek. Még nem akartam Megannek elmondani, hogy beteg vagyok. Nem akartam, hogy csak azért barátkozzon velem, mert beteg vagyok. 
- Inkább menjünk moziba. Elég régen voltam. 
- Rendben!- egyezett bele Megan.

* 

- Jó ötlet volt, hogy idejöttünk. Lora, ez nagyon jó film volt. – áradozott Megan. -Örülök, hogy tetszett. A ciprusi barátokkal is megakartam nézni. 
-Hogy-hogy visszajöttetek:-érdeklődött Megan finoman. 
Lefagytam, majd ezer meg ezer ötlet futott át az agyamon. Hazugságok, fél hazugságok,, de az igazságot nem akartam elmondani. Végül megszólaltam: 
- A szüleimet csak 2 évre küldték oda.-motyogtam.-És te miért nem bírod Heidit? 
Megan kuncogni kezdett magában, majd belekezdett: 
- Egy közönséges ribi. Minden fiú, aki él és mozog, 17 elmúlt és jóképű is, azzal kavar. 2 hete lakok Londonba, de azóta 3 sráccal láttam együtt az utcán sétálni. 
-Azt mondtad, hogy mindenkit kihasznál. Tőled mit akar? 
Ekkor Megan arcáról lefagyott a széles mosoly és komoran folytatta...

by: Viki & Meli♥