17. rész

-Felsoroltam néhány érvet Harry, majd Niall mellett, de a végeredmény mindig ugyanaz lett...nem jutottam döntésre. Az agyam eszeveszettül kattogott, és minden pillanatban más mellé állt -Oké, akkor Harryhez megyek, hiszen megérdemel egy magyarázatot. -mondogattam magamnak, majd egy vékony kis blézert felkapva már majdnem kimentem a szobámból, de a küszöbnél megpördültem, és táskámat az ágyra dobva ismét leültem. -De Niall volt aki kijött a házból hozzám, amikor Harry nem túl kedvesen beszélt rólam a hátam mögött. -dünnyögtem, és ismét felálltam..Azonban rögtön el is bizonytalanodtam. Oké. Elég, ez így nem mehet tovább. Egyikre se megyek. Mivel nem tudok dönteni, ez lesz a legjobb amit tehetek. Magyaráztam magamnak gondolatban, és a telefonomat előkapva mind kettőnek megírtam a szívszorító, ám de rövid sms-t. "Nem tudok menni. Bocsi! xx" Kicsit megkönnyebbültem dőltem le az ágyamra. Parókámat birizgáltam, és ismét elöntött az az érzés, hogy így jobb lesz. Senkinek nincs szüksége egy lányra, aki bármikor meg halhat. Nem..így tényleg jobb lesz. Könnyes szemmel ballagtam el a fürdeni. "Hajamat" levéve találkozott tekintetem, a tükörképemmel. Egy meggyötört, sápadt, élő hulla köszönt vissza. Savanyú mosollyal léptem be  a zuhanyzóba, és igyekeztem minden gondomat "lemosni".
Le fogom küzdeni a betegséget, nem hagyom hogy legyőzzön.

Felfrissülve léptem be a szobámba, és törölközőmet szorosan magam köré csavarva mentem a szekrényemhez...amikor..Amikor egy kő ütközött neki az ablaknak. Hirtelen annyira megijedtem, hogy hátra ugrottam egyet. Véletlenül se mentem oda az ablakhoz, hanem a parókámat gyorsan a fejemre helyeztem, és csak azután néztem ki, hogy ki az az elvetemült, akinek kedve támadt betörni az ablakot.
Tekintetem találkozott a lent álló Harry tekintetével, aki amikor észrevette, hogy én észrevettem halványan elmosolyodott. ( Igen, ez egy értelmes mondta volt.:D szerk.meg.j.)Ablakomat kinyitva kihajoltam, és hunyorogva figyeltem.
-Mit keresel itt? -kérdeztem értetlenül, és a törölközőt még szorosabbra fogtam.
-Te, nem jöttél el hozzám, hát ezért én jöttem el ide..-mondta, azzal a piszkosul aranyos mosolyával, és éreztem hogy fülig elpirultam.
-Ha vársz öt percet, akkor szemtől szembe tudunk kommunikálni majd, és nem kell üvöltöznünk. -mondtam, és ő halványan bólintott, mire én kislány ként ugrálva mentem vissza a szekrényemhez. Gyorsan felkaptam magamra egy shortot, és egy masnis toppot. Anyának motyogtam, valami mindjárt jövök félét, és házunk elé kilépve megpillantottam őt. Sármos mosollyal arcán fürkészett, mire én közelebb léptem hozzá.
-Itt vagyok.
-Látom..bár az öt percből tizenöt lett, de nem érdekel mert láthatlak. -mondta, és kezemet lassan megfogta. Olyan szinten boldog voltam, mint még soha...
-Harry én..én sajnálom. Valamit el kell mondanom. Nem bírom magamban tartani ,tudván, hogy ez mindent megváltoztat. -Harry aggódva nézett, és egy nagyot nyelve bólintott.
-Én..nem tudom hogy mondjam, de...
-Lora! -kiabálták a nevem, mire oda kaptam a fejem. Harry is idegesen megrázta az övét. Megint nem tudtam elmondani, és ez már engem is kezd idegesíteni. Viszont amikor megpillantottunk, egy igen is ismerős alakot, mindketten tátott szájjal bámultunk felé. Ennek nem lesz jó vége...