15. rész

A nappalinkban ébredtem és bármily sablonosan hangzik is, fogalmam sincs, hogy kerültem, ide. Nagyon jól emlékszem arra, hogy elmentem én is a sajtótájékoztatóra. Aztán valószínűleg elájultam.

Anya megjelent az ajtóban egy bögre teával és aggódva kérdezgette, hogy jól vagyok-e.
- Anya, nyugi! Csak elájultam. Nem az első eset. Ki hozott haza?
- Harry. Egyszer akár be is mutathatnál neki. Meglepően dühösen fogadta a hírt, miszerint nem költözünk vissza Ciprusra. – Anya kiemelte a ’nem’ és felvonta szépen ívelt szemöldökét, jelezve, hogy ő maga is magyarázatot vár.
- Jajj, ne! Anya, muszáj elmennem egy kicsit, nem sokára visszajövök.
Szörnyű nehézségek árán meggyőztem Anyát, hogy elengedjen.

A fiúk házához érve rögtön az ajtóhoz rohantam és bekopogtam. Harry kocsija mellett parkoltam, szóval neki is itt kell lennie. Ám az ajtó zárva maradt. Nem jött senki ajtót nyitni. Tehetetlenségemben kiabálni kezdtem.

- Harry, kérlek! Tudom, hogy ott vagy!  – semmi nem változott. Leszámítva egy két járókelő megvető pillantását. – Harry! Had magyarázzam meg!
Tudván, hogy próbálkozásom reménytelen, egy kis időre felhagytam a kiabálással és dörömböléssel. Könnyek szöktek a szemembe.  Egy halk hangot hallottam, mely nyilvánvalóan nem hozzám intézte szavait.
- Nem engeded be?
- Oh, nem, Niall! Tudom, mit akar. Az én érdekemben hazudott. Meg akart védeni, tudod?! – keserűen felnevetett, csak hogy Niall-nek is tiszta legyen Harry erről alkotott képe. Arcomon megindult az első könnycsepp, melyet egy újabb követett. – Továbbá kitalálta az új hazugságot, miután az előzőre fény derült.

Talán egyszerűbb lenne elmondani neki. Úgyse hinné el. Ennyi volt,, alig voltam több mint egy egyéjszakás kaland. Ő azt hiszi, én rontottam el –és talán tényleg így is történt-, de én csak egy normális kapcsolatot akartam. Sajnálkozás és szomorkodás nélkül.
Lépteket hallottam, melyek egyértelműen az ajtóhoz közeledtek. Felvillant a remény apró kis szikrája. Esetleg most tisztázni tudom a dolgokat. Ám az ajtóban Niall állt. Döbbenet és rémület egyvelegét véltem felfedezni az arcán. Azt hiszem, ritkán találkozik kétségbeesett, könnyáztatta arcú szerencsétlenségekkel.

Kicsit odébb tolt az ajtóból, mellém lépve becsukta azt, majd halkan megkérdezte, mennyit hallottam.
- Sokat… - nyögtem erőtlenül.
- Öhm… mikor elindultam kifelé, nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz állapotban talállak. Tudod, szívesen behívnálak, de nem biztos, hogy jó ötlet lenne. Megihatnánk egy kávét, vagy ilyesmi. – hadarta el egy szuszra az egészet, míg zsebében kutakodott. – Persze, csak, ha van kedved. – tette hozzá zavartan.
- Persze. Kösz.

Gyalog mentünk, mert azt mondta közelben van egy jó kis kávézó. Út közben csöndben volt. Nem tudtam eldönteni, hogy nem akart, vagy nem tudott mit mondani. Mindenesetre értékeltem a segítségét. Az utca túloldalán egy kocsmából hangos zene és röhögés szűrődött ki. Megragadtam Niall kezét, és átvonszoltam az úttesten. Tisztában voltam vele, hogy például a Harry által mutatott tisztás sokkal alkalmasabb hely lenne most nekem, de (még ha csak rövid időre is,) felejteni akartam, nem megnyugodni. Ez közelebb volt, mint bármi más.
- Biztos vagy benne, hogy ez jobb, mint a kávézó? – kérdezte Niall szelíden, miközben én a bárszékre tornásztam fel magam.
- Ühüm. Valami erőset kérek. Te kérsz valamit? Én állom.
- Először is, a csaj nem erőset kér.  –intézte előbb ő is a csaposhoz a szavait. – Másodszor pedig nem fogom hagyni, hogy egy lány fizessen. A vendégem vagy.
- Nekem mindegy, hogy kevés erőset, vagy több gyengébbet iszom, de nem fizethetsz helyettem. – jelentettem ki dacosan. – Nem kérem, hogy értsd meg, viszont szívességet tennél azzal, ha elviselnéd.

Közben a csapos kihozta az italomat, melynek hatását már az első két korty után éreztem.
- Hmm. Kösz. Ez jó erős. Hozz neki is valamit. – fejemmel Niall felé böktem, aki közben rámordult a srácra és fenyegetően így szólt:
- Azt mondtam, nem erőset kér.
- Nézd, haver. A barátnőd nincs túl jó passzban, és biztos oka van annak, hogy Ő ezt kérte.
- Örülök, hogy ilyen gondoskodó vagy, de az én döntésemnek éppúgy oka van. Szerinted mit fogok csinálni vele, ha kiüti magát?
Niall kezdett igazán dühös lenni. Bármily kedvemre való is volt, hogy óvni próbál, kezdett zavarni, hogy úgy beszélnek rólam, mintha ott se lennék.

- Adj még kettőt. – toltam vissza az immáron üres poharamat. Amint megkaptam az újabbakat, Niall rosszalló pillantásától kísérve a számhoz emeltem az egyiket, és nagyot kortyoltam belőle.
- A kedvemért. Kérlek! Addig se én iszom. Engedd el magad! – győzködtem Niallt. Gyönyörű, tengerkék szemei arról árulkodtak, hogy ma este én semmi ilyenbe nem viszem bele, de fejével közben alig láthatóan bólintott. Átvette a felé nyújtott italt, és egy húzásra a felét megitta. Közben zsebéből elővette a telefont és tárcsázott. Valakit arra kért, hogy jöjjön értünk, de Niall szavaiból arra következtettem, az illető nem ér rá.

Felhívott egy másik számot is. Miután letette, röviden ismertette velem a fejleményeket.
- Van egy fuvarunk hazafelé. Jobbnak láttam nem említeni,h ogy másodmagammal vagyok itt, de hazavisz téged is.
- Ugye, nem Harry vagy Liam az? Liam utál, mert három éve… mindegy. Harry meg azért utál, mert nem szeretném, hogy sajnáljon.
- Oké, csak, hogy tudd. Harry nem haragtartó típus és amúgy nagyon is kedvel téged. Bár kétségtelen, hogy nem, vagy vele teljesen őszinte, nekem ehhez semmi közöm. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy van rá okod, de lehet, hogy segítene, ha elmon…
Uhmmm…milyen jól csókol?! Az italtól felbuzdulva könnyű volt ezt az utat választanom az elhallgattatására. Őt éppúgy megleptem ezzel, mint magamat. Először el akart húzódni, aztán hosszan visszacsókolt.
- Bocs…nem akartam, csak… Ugye, milyen szép időnk van?
- Kiváló vagy figyelemelterelésben. – mulatott a művelet utáni kislányos zavaromon. Volt időnk meginni még egy italt mire ideért a „sofőrünk”. Az ajtóban álló srácot meglátva felhajtottam az utolsó kortyot, közöltem Niall-lel, hogy gyalog megyek, aztán szédülve, botladozva megindultam a kijárat felé.