16. rész

Éppen kibotorkáltam az ajtón mikor valaki elkapta csuklóm.

-Eressz el – sziszegtem hátra se fordulva.

-Nem hagyom, hogy ilyen állapotban egyedül mászkálj.

-Nem kell rám vigyáznod Harry – fordultam szembe vele.

Amint a tekintetünk találkozott, rögtön lesütötte a szemét.

-Nem fogok veled veszekedni. Csak szállj be az autóba.

Szem forgatva és kissé instabilan, de bekászálódtam a hátsóülésre. Egy perc elteltével Niall huppant le mellém.

-Minden rendben? - fürkészte az arcomat

-Nem hallottad a beszélgetésünket, igaz? - pillantottam felé.

-Nem – húzta fel a szemöldökét.

-Mindegy is – döntöttem a fejemet az üvegnek. Az utazás alatt teljesen felélénkültem, Niall-el ellentétben, aki elszunyókált mellettem. Amint az autó lefékezett a házunk előtt, kicsaptam az ajtót és kipattantam az autóból.

-Várj!

Megfordultam és egy helyben ácsorogtam míg Harry beért.

-Csak egy kérdés.

-Oké- bólintottam.

-Megérte hazudni? - fúrta a tekintetét az enyémbe.

-Igen.

Az arcáról színtiszta megdöbbenést olvastam le. Valószínűleg arra várt, hogy igent mondok és bocsánatért esedezem.

-Miért? - kérdezte.

-Mert nem vágyom senkinek a szánalmára. Ennyire egyszerű. -közöltem vele.

-Tudod mit? - fogta meg a kezem – nem kell elmondanod. De megpróbálhatnánk újra?

-Ezt még át kell gondolnom, ne haragudj.- kezeimet kicsúsztattam az övéiből és a bejárat felé vettem az irányt. Miután becsuktam magam után az ajtót kilestem az ablakon. Még mindig ugyanúgy állt, ahogyan ott hagytam. Meredten nézett a levegőbe és a kezei a levegőben voltak mintha el sem eresztettem volna. Hirtelen feleszmélt, a kezeit leengedte maga mellé és sietősen elhajtott. Nagyot sóhajtva szakadtam el az ablaktól. Azt hiszem megőrültem. Igent kellett volna mondanom. Hogy én mekkora egy idióta vagyok! Bár részben jól cselekedtem, hiszen nem bízott bennem. Ilyen gondolatok keringtek a fejemben míg eljutottam a szobámig.

-

Másnap kopogásra ébredtem.

-Lora, nyisd ki te, az ebéd nem készül el magától! - kiáltotta anya a konyhából. Morogva kikászálódtam az ágyamból és lecaplattam a lépcsőn. Valaki még mindig teljes erővel dörömbölt.

-Nyitom már! - tártam ki az ajtót. Egy kiszállító állt ott egy nagy csokor sárga rózsával. Unott arccal egy papírt nyújtott felém. Aláfirkantottam és óvatosan átvettem tőle a virágokat. Az ajtót gondosan becsuktam és a rózsákat gyorsan vázába raktam. Ekkor vettem észre, hogy egy kis cédula van rajta.

Találkozzunk ma 7-kor a parkban ;) -N xx

A szemöldököm a magasba szaladt az üzenetet olvasva. Niall írta? Így legalább van értelme miért sárga a rózsa.

-A postás volt az? - kérdezte anya.

-Mondhatni – bólintottam. Oda sétált mellém és meglátta a virágokat.

-Milyen gyönyörűek! - csapta össze a kezét – Kitől vannak?

-Egy baráttól.

-Az a „barát” biztos oda van érted – kacsintott rám. Tiltakozva megráztam a fejem és a vázával együtt visszavonultam a szobámba. A telefonom egy rezgéssel jelezte, hogy új üzenetem érkezett. A rózsákat leraktam az éjjeli szekrényemre és felkaptam a telefonom.

Feladó : Harry

Ma 7-kor a London Eye-nál? Kérlek! -Harry xoxo

Megütközve néztem a mobilomat. Valamelyiküket lekell mondanom, hiszen nem lehetek egyszerre két helyen. Kétségbeesetten terültem el az ágyamon. Most mit tegyek?

15. rész

A nappalinkban ébredtem és bármily sablonosan hangzik is, fogalmam sincs, hogy kerültem, ide. Nagyon jól emlékszem arra, hogy elmentem én is a sajtótájékoztatóra. Aztán valószínűleg elájultam.

Anya megjelent az ajtóban egy bögre teával és aggódva kérdezgette, hogy jól vagyok-e.
- Anya, nyugi! Csak elájultam. Nem az első eset. Ki hozott haza?
- Harry. Egyszer akár be is mutathatnál neki. Meglepően dühösen fogadta a hírt, miszerint nem költözünk vissza Ciprusra. – Anya kiemelte a ’nem’ és felvonta szépen ívelt szemöldökét, jelezve, hogy ő maga is magyarázatot vár.
- Jajj, ne! Anya, muszáj elmennem egy kicsit, nem sokára visszajövök.
Szörnyű nehézségek árán meggyőztem Anyát, hogy elengedjen.

A fiúk házához érve rögtön az ajtóhoz rohantam és bekopogtam. Harry kocsija mellett parkoltam, szóval neki is itt kell lennie. Ám az ajtó zárva maradt. Nem jött senki ajtót nyitni. Tehetetlenségemben kiabálni kezdtem.

- Harry, kérlek! Tudom, hogy ott vagy!  – semmi nem változott. Leszámítva egy két járókelő megvető pillantását. – Harry! Had magyarázzam meg!
Tudván, hogy próbálkozásom reménytelen, egy kis időre felhagytam a kiabálással és dörömböléssel. Könnyek szöktek a szemembe.  Egy halk hangot hallottam, mely nyilvánvalóan nem hozzám intézte szavait.
- Nem engeded be?
- Oh, nem, Niall! Tudom, mit akar. Az én érdekemben hazudott. Meg akart védeni, tudod?! – keserűen felnevetett, csak hogy Niall-nek is tiszta legyen Harry erről alkotott képe. Arcomon megindult az első könnycsepp, melyet egy újabb követett. – Továbbá kitalálta az új hazugságot, miután az előzőre fény derült.

Talán egyszerűbb lenne elmondani neki. Úgyse hinné el. Ennyi volt,, alig voltam több mint egy egyéjszakás kaland. Ő azt hiszi, én rontottam el –és talán tényleg így is történt-, de én csak egy normális kapcsolatot akartam. Sajnálkozás és szomorkodás nélkül.
Lépteket hallottam, melyek egyértelműen az ajtóhoz közeledtek. Felvillant a remény apró kis szikrája. Esetleg most tisztázni tudom a dolgokat. Ám az ajtóban Niall állt. Döbbenet és rémület egyvelegét véltem felfedezni az arcán. Azt hiszem, ritkán találkozik kétségbeesett, könnyáztatta arcú szerencsétlenségekkel.

Kicsit odébb tolt az ajtóból, mellém lépve becsukta azt, majd halkan megkérdezte, mennyit hallottam.
- Sokat… - nyögtem erőtlenül.
- Öhm… mikor elindultam kifelé, nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz állapotban talállak. Tudod, szívesen behívnálak, de nem biztos, hogy jó ötlet lenne. Megihatnánk egy kávét, vagy ilyesmi. – hadarta el egy szuszra az egészet, míg zsebében kutakodott. – Persze, csak, ha van kedved. – tette hozzá zavartan.
- Persze. Kösz.

Gyalog mentünk, mert azt mondta közelben van egy jó kis kávézó. Út közben csöndben volt. Nem tudtam eldönteni, hogy nem akart, vagy nem tudott mit mondani. Mindenesetre értékeltem a segítségét. Az utca túloldalán egy kocsmából hangos zene és röhögés szűrődött ki. Megragadtam Niall kezét, és átvonszoltam az úttesten. Tisztában voltam vele, hogy például a Harry által mutatott tisztás sokkal alkalmasabb hely lenne most nekem, de (még ha csak rövid időre is,) felejteni akartam, nem megnyugodni. Ez közelebb volt, mint bármi más.
- Biztos vagy benne, hogy ez jobb, mint a kávézó? – kérdezte Niall szelíden, miközben én a bárszékre tornásztam fel magam.
- Ühüm. Valami erőset kérek. Te kérsz valamit? Én állom.
- Először is, a csaj nem erőset kér.  –intézte előbb ő is a csaposhoz a szavait. – Másodszor pedig nem fogom hagyni, hogy egy lány fizessen. A vendégem vagy.
- Nekem mindegy, hogy kevés erőset, vagy több gyengébbet iszom, de nem fizethetsz helyettem. – jelentettem ki dacosan. – Nem kérem, hogy értsd meg, viszont szívességet tennél azzal, ha elviselnéd.

Közben a csapos kihozta az italomat, melynek hatását már az első két korty után éreztem.
- Hmm. Kösz. Ez jó erős. Hozz neki is valamit. – fejemmel Niall felé böktem, aki közben rámordult a srácra és fenyegetően így szólt:
- Azt mondtam, nem erőset kér.
- Nézd, haver. A barátnőd nincs túl jó passzban, és biztos oka van annak, hogy Ő ezt kérte.
- Örülök, hogy ilyen gondoskodó vagy, de az én döntésemnek éppúgy oka van. Szerinted mit fogok csinálni vele, ha kiüti magát?
Niall kezdett igazán dühös lenni. Bármily kedvemre való is volt, hogy óvni próbál, kezdett zavarni, hogy úgy beszélnek rólam, mintha ott se lennék.

- Adj még kettőt. – toltam vissza az immáron üres poharamat. Amint megkaptam az újabbakat, Niall rosszalló pillantásától kísérve a számhoz emeltem az egyiket, és nagyot kortyoltam belőle.
- A kedvemért. Kérlek! Addig se én iszom. Engedd el magad! – győzködtem Niallt. Gyönyörű, tengerkék szemei arról árulkodtak, hogy ma este én semmi ilyenbe nem viszem bele, de fejével közben alig láthatóan bólintott. Átvette a felé nyújtott italt, és egy húzásra a felét megitta. Közben zsebéből elővette a telefont és tárcsázott. Valakit arra kért, hogy jöjjön értünk, de Niall szavaiból arra következtettem, az illető nem ér rá.

Felhívott egy másik számot is. Miután letette, röviden ismertette velem a fejleményeket.
- Van egy fuvarunk hazafelé. Jobbnak láttam nem említeni,h ogy másodmagammal vagyok itt, de hazavisz téged is.
- Ugye, nem Harry vagy Liam az? Liam utál, mert három éve… mindegy. Harry meg azért utál, mert nem szeretném, hogy sajnáljon.
- Oké, csak, hogy tudd. Harry nem haragtartó típus és amúgy nagyon is kedvel téged. Bár kétségtelen, hogy nem, vagy vele teljesen őszinte, nekem ehhez semmi közöm. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy van rá okod, de lehet, hogy segítene, ha elmon…
Uhmmm…milyen jól csókol?! Az italtól felbuzdulva könnyű volt ezt az utat választanom az elhallgattatására. Őt éppúgy megleptem ezzel, mint magamat. Először el akart húzódni, aztán hosszan visszacsókolt.
- Bocs…nem akartam, csak… Ugye, milyen szép időnk van?
- Kiváló vagy figyelemelterelésben. – mulatott a művelet utáni kislányos zavaromon. Volt időnk meginni még egy italt mire ideért a „sofőrünk”. Az ajtóban álló srácot meglátva felhajtottam az utolsó kortyot, közöltem Niall-lel, hogy gyalog megyek, aztán szédülve, botladozva megindultam a kijárat felé.

14. rész

 Szívem a torkomban zakatolt. "Miért nézel a szemembe"-kérdeztem magamba Harrytől. Ha egyszerűen hátat fordít, simám lehazudom neki a csillagos eget is neki, de így nem ment.

-Te?-kérdezte folytatást várva.

-A szüleim!-nyögtem ki végül, ezzel is egy kis időt nyerve.

-Mi van velük?

 Tekintetében látszott az aggodalom, amitől még nagyobb lelki furdalásom lett. 

-Vissza kell menniük Ciprusra. Ezt még nem mondtam el senkinek, csak te tudsz róla. Azért nem tudtam eddig jönni, mert próbáltuk ezt az egészet megbeszélni a főnökükkel. Talán sikerült meggyőznünk, de lehet, hogy mennünk kell.

 Harry arcát most szomorúság lepte le. Fel állt a kanapéról és megölelt. Hosszú percekig ácsorogtunk egymás karjaimban, miközben azt ismételgette: "Sajnálom!, Kérlek ne haragudj!"

-Minden rendben?-lépett be a nappaliba Megan.

-Igen!-válaszolt mosolyogva Harry.

-Ennek nagyon örülök, viszont neked menned kell. Apu most telefonált, hogy mindenki rád vár!

-Basszus...a rádiós interjú!-kapott a fejéhez Harry, majd rohangászni kezdett, mint pók a falon. A lakás különböző szegleteiből varázsolta elő a kocsi kulcsot, napszemüveget, pulcsit és a cipőit. 

-Mi lenne, ha velem jönnél?-kérdezte pár perc múlva.

-Lorával ma...-kezdte el Megan, de én belevágtam a szavába.

-Rendben!

 Előre tudtam, hogy nagy hülyeséget csinálok, de nem hagyhattam ki. A betegségem miatt kell hazudoznom a szerelmemnek, de ezt nem veheti el tőle. Leukémiás vagyok, az életemet most kell élnem, nem máskor.

Rövid autó út után megérkeztünk a fiúk házába. Louis és Eleanor kint a lépcsőn ücsörögtek, a többiek bent a házba vártak ránk.

-Te is jössz, Lora?-kérdezte kedvesen Zayn, mire mosolyogva bólintottam.

-Helyes! Harrynek már igazán kijár  a boldogság.

Zayn utolsó szavai után nagyot nyeltem. Ha tudná, hogy mennyit hazudok, hogy igazából nem tudnak semmit rólam, akkor nem mondaná ezt.

-Én Danielle-el megyek.-jelentette ki Liam, majd kiment az utcára úgy, hogy véletlenül se kelljen rám néznie.

-Nem, én megyek külön. Nem ártana még otthonra is beugranom, szóval miattam nem kell másik autóval menned.-vágtam rá egy csöppnyi hazugsággal. Igazából semmi kedvem nem volt haza menni, hisz anya tuti nem engedett volna el. 

De Liam csak legyintett....

-Ne foglalkozz vele! Mostanában mindig mindenhova Danielle-el megy.-próbált vigasztalni Harry, mire reakcióként egy mosolyt erőltettem az arcomra.

-Mehetünk végre?-kérdezte ingerülten Paul.

-Hol van Niall?-kontrázott rá Harry, mire a szőke fiú kibújt a konyhából 5 muffin kíséretében, amiket látszólag magának csomagolt a "hosszú" útra.

-Mehetünk!-mondta, majd folytatta az evést.

 Körülbelül 25 percnyi utazás után elérkeztünk a stúdióhoz. Amint kiszálltunk az autóból, több száz rajongó rohamozott meg minket. Sokan a nevemet kiabálták, autógrammot kértek tőlem és még fotózkodni is akartak velem.

Az elején még minden rendben simán ment, aztán egyre jobban közre zárt a tömeg. A fejem zúgni kezdett, szédültem és a hányinger kerülgetett. Arcom hófehér lett, ami Harrynek is fel tűnt.

-Jól vagy?-kérdezte

   Aztán minden sötét lett...

13. Rész

-Amikor meghallottam hangját, gyomrom görcsbe rándult. Levegő után kapkodtam. "Le kell nyugodnod Lora" -mondogattam magamnak, és bátorságot merítve válaszoltam.
-Harry, figyelj..ígérem visszahívlak, és mindent elmagyarázok, de most nem...nem érek rá. -mondtam neki, és kinyomtam. Sóhajtva süllyesztettem el a táskámba a telefont. Rosszul éreztem magam, és most nem csak a  kemo miatt, ami szédülést okozott, és rosszullétet..ehhez már hozzászoktam. Egyszerűen nem ismertem magamra. Én nem ilyen vagyok. De legalább, egy kis időt szereztem...időt ahhoz, hogy ismét valami hazugsággal álljak elő. Szerencsémre ma nem nyúztak sokáig, és ahogy engedtek is, már rohantam..utáltam a kórházat. Nyomasztó, és csupa rossz emlék köt ide. Kicsit jobb kedvem lett amikor kiértem a levegőre, és szerencsére most nem kellet anyára várnom.
-Minden jól ment? -kérdezte aggodalommal teli hangon.
-Csak a szokásos...szédülök. -mondtam, és egy mű mosolyra húztam a számat. Némán ballagtunk el az autóig. Eszembe jutott Harry...most ezt, hogy magyarázzam ki? Mi alatt ezen gondolkoztam, hirtelen eszembe jutott valami. Tudom nem szép, de most kifogom használni a betegség adta "lehetőségeket". Előtúrtam a táskámból a telefonomat, és megkerestem Harry számát. Bátorságot merítettem, és már majdnem felhívtam, amikor anya zavart meg.
-Kapcsold be az öved. -szólt rám amikor az autó elindult. Most az öv volt a legkisebb problémám. Mikor anya kérésének eleget tettem végre felhívhattam őt..Ismét összeszedtem magam, és próbáltam hitelesen hazudni..vagy, hogy is mondjam.
-Szia Harry! Megannél vagy, vagy ő van nálatok?
-Megannél, de már ki is találtad, hogy mivel fogsz megint átverni? -kérdezte gúnyos hangon. Torkomba gombóc keletkezett, és könnyeimmel küszködtem.
-Harry...kérlek.. Pár perc, és ott vagyok. Mindent megmagyarázok. -nem vártam meg a reakcióját, rögtön kinyomtam. Éreztem hogy a testem a síráson keresztül akarja levezetni a fájdalmakat.
-Lora mi a baj? -kérdezte zaklatottan anya, és felém fordult.
-Hazudnom kellet..Mindig hazudnom kell, a betegségem miatt. Anya, én ezt már nem bírom. -tört ki belőlem, és a könnyeim csak úgy potyogtak. Próbált a vezetés közbe nyugtatni, ezért kétszer el is ordítottam magam, hogy:  "vigyázz szembe sáv".Erőt vettem magamon, csak hogy anyával eltudjam hitetni, hogy jobban vagyok. Elvégre épségben akartam haza érni..vagy is teljesen egészségesen, már sose fogok hazamenni. A régi Lora egy része, örökké a kórházban maradt.

Sietve szálltam ki a kocsiból, és ezt rögtön meg is bántam. Erős fájdalmat éreztem,mindjárt kidobom a taccsot. Éljen a kemo! Anya gyorsan mellém rohant, és biztosítottam róla, hogy van erőm át menni a szomszédba..muszáj volt beszélnem Harryvel. Anya karjaiból kibújva, ( aki erősködött, hogy most maradjak otthon, de megígértem, hogy csak tíz perc lesz az egész) elbotorkáltam Meganékhez. Megnyomtam a csengőt, és vártam...vártam arra, hogy ismét hazudhassak.
-Lora jól  vagy? Nagyon sápadt vagy! -nyitotta ki Meg az ajtót, és úgy nézett rám mint aki szellemet látna.
-Most jöttem kemoról...-suttogtam, de előtte körbenéztem, és biztosítottam magam arról, hogy nem hallja meg senki más.
-Úristen! -kapott a szája elé. -Miért nem mondtad, én hazudtam volna Harrynek, simán kimagyaráztalak volna..... -hadarta és magához ölelt.
-Nem akartam, hogy neked is hazudoznod keljen. Hát most majd én, kimagyarázom. -mondtam, és megindultunk a nappaliba. Ott ült a kanapén. Szívem hevesebben vert, amikor megpillantottam hátulról göndör fürtjeit. És most nem Harry miatt, hanem azért, mert most jött el az a pillanat amikor megint csalódni fogok magamba. Halkan oda osontam, és leültem mellé. Nem szóltam egy szót se, és ő se. Csak magunk elé bámultunk. -Kínos csend vette kezdetét. Megan a szobájába ment, hogy ne zavarjon minket.
-Figyelj! Tudom hogy hazudtam, de hallgass meg. -törtem meg a csendet, de nem néztem rá.
-Hallgatlak.
-Szóval, egyszerűen csak beteg vagyok. -hazudtam, ami félig igaz is..persze most csak olyan betegségekre gondoltam, mint megfázás, torokgyulladás..
-Ha hazudsz, akkor legalább csinálnád jól. -mondta, és felém fordult gúnyos mosollyal az arcán.
-Én..
-Lora! Mond meg, hogy nem akarsz látni, hogy nem érdekellek...csak ne hazudj! Kérlek...-Mondta. Az utolsó szót szinte suttogta. Gyönyörű szemivel, mélyen az enyéimbe nézett. Nem bírok hazugságok között élni..nem bírok minden egyes nap hazudni, azoknak akiket szeretek..De nem mondhatom el neki. Most még nem...Lora gondolkozz..ki kell találnod valamit.
-Harry, én...

12. Rész

-        -  És mi lenne az? – kérdeztem meglepődötten.

-        - Hát... tudod, én ezt az egészet csak azért mondom, mert látom, hogy te tényleg kedveled őt és… Tudod, mit? Inkább hagyjuk – mondta és egy mosolyt erőltetett az arcára.

-        - Niall, bökd már ki! – mondtam és közelebb léptem hozzá.

-        -Hát…

  De mielőtt Niall belekezdhetett volna, Harry lépett be az ajtón.

-        -Minden rendben? – kérdezte mosolyogva és mögém lépve átkarolta a derekamat.

-        -Persze, csak Niall mondani akart valamit – kortyoltam bele még egyszer a poharamba.

-        -Nem semmit. Már nem is tudom, mit akartam mondani – a földet bámulta, majd Harry kezére tévedt a pillantása, ami még mindig a derekamon pihent.

-         -Biztos? – kérdeztem.

-         -Persze. Megyek vissza, lemaradok a meccsről – mosolygott.

         Ahogy Niall kilépett a konyhából, Harry még közelebb húzott magához, annyira, hogy az orrunk összeért.

-          -Szeretnéd, hogy haza vigyelek? – suttogta egy huncut mosoly kíséretében. – Tudom, hogy most nincs túl jó kedved Liam miatt, én jó kedvre deríthetlek. – Keze lejjebb vándorolt a derekamról és éreztem egyre szaporább szívverését.

-          -Nem is tudom… Mi lenne, ha ezt inkább szombatra tartogatnánk. Hamarosan indulnom kell haza és anyuék otthon várnak rám.

-          -Hát… jó… Vagy mit szólnál a holnaphoz? Holnap reggel úgyis beszélni akartál Liammel, nem? Én is itt leszek – mondta vidáman, de én nem így éreztem magam. Hogy húzzam ki magam ez alól az egész alól? Nem akartam elmondani neki az igazat. Még nem..

-          -Nem az… az nem jó. Tudod… már megígértem… öhmm Megannak… igen Megannak, hogy a holnapi napot együtt töltjük.

-          -Akkor szombaton – mondta kicsit csalódottan, mire én egy gyors csókot leheltem az ajakaira.

***

-          -Lora! Kelj már fel! Indulnunk kell! – mondta anya és lerángatta rólam a takarót.

-          -Tessék? – próbáltam kipislogni az álmosságot a szememből. – Még kemó előtt be kell ugranom egy barátomhoz…

-          -Hát arra most biztos, hogy nem lesz időd. Már fél órája ott kéne lennünk!

  Erre a mondatra kipattantam az ágyból és rekord gyorsasággal öltöztem fel. Nem akartam megint a kórházban lenni. Már előre émelyegtem és a sírás kerülgetett. Tudtam, hogy, amint meglátom az infúziót még jobban felerősödnek ezek az érzések. Már a kórházat megpillantva remegni kezdtek a lábaim.

-          -Annyira utálom ezt – mondtam halkan anyának.

-          -Tudom, kicsim. Én is… - pillantott rám aggódva. – Tudod, hogy itt maradnék veled, de ez szinte most megoldhatatlan. Tudod, hogy állásinterjúra kell mennem.

-          -Persze, nem probléma – mosolyogtam – Majd jössz, amikor tudsz.

  Amint beértünk egy kényelmesebb ruhát kaptam magamra és az orvosom egy kis terembe kísért. Minden fehér volt, többek között ezért utáltam annyira a kórházakat, túl egyszínű volt minden. A falak a padló, az ágynemű, még a bútorok is világosabb színűek voltak. Befeküdtem az ágyba és a doki már be is kötötte az első infúziót. Figyeltem, ahogy lassan csepeg le az áttetsző folyadék és minden cseppnél éreztem, hogy rosszabbul és rosszabbul leszek. A telefonom megcsörrent mellettem és én egy hosszú sóhaj után a kezembe vettem.

-          -Szia, Harry, nem éppen a legjobbkor hívsz… - mondtam, miközben hangom el-elcsuklott.

-          -Szóval hol vagy? – kérdezte, nem is figyelve arra, amit mondtam.

-          -Megnél… - utáltam hazudni neki, de nem volt más választásom.

-          -Aha. Csak, hogy Megan éppen itt ül mellettem… Szóval hol is vagy?